Segítsünk együtt! Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül

OKT
11

Esemény időpontja: 2020. október 11.

A 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akciója idén ősszel immár 13. alkalommal kerül megrendezésre.

Segítsünk együtt! Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül

Az október 8-tól 11-ig tartó program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok körében. A 72 óra honlapján - https://72ora.hu - már elindult a regisztráció!

Idén a vállalkozó önkéntesek, iskolai csoportok, ifjúsági közösségek maguk kereshetnek feladatokat saját környezetünkben, mint pl. online korrepetálás, szociális segítségnyújtás, intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás. Azt javasolják a szervezők a regisztráló csapatoknak, hogy a járványügyi helyzetnek megfelelő adottságokon belül a lehető legbiztonságosabb megoldásokat válasszák. Ez egyben új lehetőséget is teremt a jelentkező csapatok kreativitásának kibontakoztatására is, hiszen így a segítségnyújtás egészen új típusú csatornáit fedezhetik fel.

A szervezők kiemelten kérik a pedagógusok segítségét a rendezvény hírének terjesztésében, hogy iskoláikban minél több diák bekapcsolódjon az önkéntes akcióba, mely olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetőek.

A szervezők idén hosszabb regisztrációs határidőt hagytak, így egészen október 7-ig várják az önkéntes csoportok jelentkezését a maguknak talált feladattal a www.72ora.hu oldalon.

A 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akciója idén ősszel immár 13. alkalommal kerül megrendezésre
kép forrása: 72ora.hu

A 72 óra kompromisszum nélkül célja felhívni a társadalom figyelmét a fiatalok erejére elkötelezettségére, lelkesedésére és segítőkészségére, illetve az, hogy a fiatalok is megtapasztalják az önzetlen segítségnyújtás örömét. Az akció évről évre 7-9000 fiatalt mozgat meg, akik országszerte akár több, mint 400 önkéntes projektet valósítanak meg.

Az idei akció „Segítsünk együtt!” szlogenje arra hívja fel a figyelmet, hogy közösen többre vagyunk képesek, és érdemes csapatot, közösséget szervezni egy jó ügyért. Másrészt azt üzeni, hogy a rendezvényt szervező egyházak is nyitottak az együttműködésre, hiszen a célunk ugyanaz, ami a rendezvény bibliai mottója is: "Szeretettel szolgáljatok egymásnak” Gal 5,13

A tavalyi eseményről készült videó itt található meg: https://www.youtube.com/watch?v=hiur9XXGsJM

Bővebb információ: http://www.72ora.hu/
Iskolai Közösségi Szolgálatról: http://www.72ora.hu/a-72-orarol/kozossegi-szolgalat
Regisztráció: https://www.72ora.hu/regisztracio
Facebook: https://www.facebook.com/72ora | Instagram: https://www.instagram.com/72ora
Sajtókapcsolat: Müller Eszter; e-mail: kommunikacio@72ora.hu; telefon: + 36 70 384 3622


Címkék
önkéntesség, környezet, ifjúság