Figyelem! Nem aktív tartalom! Az esemény időközben megvalósult!

Magyarországon mindig is voltak olyan elkötelezett emberek és csoportok, akiknek fontos, hogy hogyan szülünk és születünk, és ma is rengetegen foglalkoznak ennek különböző aspektusaival. Ennek köszönhetően a közelmúltban és napjainkban egyaránt gyakoriak a kiállások az ellátás pozitív változásaiért, azonban az összefogásra, a közös fellépésre még nagyobb szükség lett. A Másállapot és a Közélet Iskolája ezért találkozót szervez a közös alapok és célok feltérképezésére, hogy ezáltal lehetőség nyíljon a közös cselekvésre.

Mikor? 2025. május 25. 10-16 óra
Hol? Budapest (pontos helyszín később)

Ha szeretnél részt venni, töltsd ki ezt a jelentkezési lapot május 11-ig: https://forms.gle/XG4FMHQ3PrbkeKhf7

Kiket várunk?
A tágan értelmezett szülészeti mozgalom céljaiért tenni vágyó, elkötelezett embereket, legyenek, akár anyák, akár nem anyák, még nem szerveződő érintettek, női vagy szülészeti témájú szervezetek és csoportok tagjai, szakemberek, hallgatók, dúlák. A perinatális témákkal, reprodukciós döntésekkel, koraszüléssel, perinatális veszteséggel, szülés körüli nehéz helyzetekkel foglalkozó csoportok tagjait épp úgy, mint az otthonszüléssek, free birth-szel, császármetszéssel foglalkozó csoportok tagjait.

Az egynapos találkozón
• megismerkedünk egymással, a különböző női és szülészeti szervezetek tevékenységeivel,
• értékeljük a mozgalom múltját,
• feltárjuk a jelen problémáit, kihívásait,
• feltérképezzük igényeinket, erőforrásainkat a közös cselekvésre!

A találkozót Bauer Flóra és Seres Lili Hanna, a Közélet Iskolája munkatársai tartják.

A találkozó alatt ebédet biztosítunk, és a budapesten kívüli résztvevők utazását támogatjuk. Amennyiben felmerül az igény, igyekszünk gyermekfelügyeletet biztosítani, amit a konkrétumok fényében tudunk véglegesíteni.

Kérjük, ha mégsem tudsz eljönni, lemondási szándékodat jelezd nekünk itt: belsoero@gmail.com

Keress minket bátran, ha kérdésed van! www.kozeletiskolaja.hu, info@kozeleteiskolaja.hu, 0630 8717762
További programjainkat ezen a linken találod: https://kozeletiskolaja.hu/kepzesek-es-esemenyek/

_____________________________________________________

Ez a műhely az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink #CERV