Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Vodafone Digitális Díj
kép forrása: vodafone.hu

A Vodafone Digitális Díjjal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a digitalizáció nyújtotta előnyökből mindenki részesüljön, illetve kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a digitális innovatív megoldások környezeti szempontból hozzájáruljanak a fenntarthatósághoz. E gondolat mentén határozták meg a Vodafone Digitális Díj kategóriáit is.

A pályázatokat három, korunk kihívásaival összefüggő kategóriában – Digitális Esélyegyenlőség, Digitális Társadalom, Bolygónk és Fenntarthatóság – várják. A vállalat kiemelten várja az 5G technológiára épülő megoldásokat, melyek esetében akár ötletszintű projekttel is lehet pályázni. A Vodafone Digitális Díjra magánszemélyek és vállalkozások, köztük nonprofit szervezetek és startupok jelentkezését is várják.

Kategóriák

  • Digitális Esélyegyenlőség: ebben a kategóriában olyan digitális megoldásokkal lehet nevezni, melyek támogatják, segítik a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű csoportokat és pozitív irányban befolyásolják életüket.
  • Digitális Társadalom: ebben a kategóriában olyan innovatív digitális megoldásokkal lehet nevezni, melyek a teljes társadalom javát szolgálják, illetve valamilyen módon megkönnyítik a digitális eszközök használatát.
  • Bolygónk és Fenntarthatóság: ebben a kategóriában olyan innovatív megoldásokat keres a vállalat, amelyek hozzáadott értéket képviselnek a környezettudatosság szempontjából, fenntartható projektek és valamilyen módon kapcsolhatók a digitális társadalomhoz és az esélyegyenlőséghez.

Hogyan pályázhatsz?
1. Töltsd le a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat!
2. A jelentkezési lap segítségével mutasd be digitálisan innovatív megoldásodat.
3. A kitöltött jelentkezési lapot juttasd el nekünk 2020. március 6-ig a vodafonedigitalisdij@effekteam.hu email címre.
4. A pályázatok közül a legjobbak shortlistre kerülnek. Ha a te pályázatod is felkerült erre a listára, felvesszük veled a kapcsolatot!
5. Gyere el díjátadó gálánkra és tudd meg, hogy a nyertes(ek) között vagy-e!

Zsűri:
Dr. Solymár Károly Balázs (Infokommunikációért Felelős Helyettes Államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Infokommunikációért Felelős Államtitkárság): 2013 óta az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. Szakmai irányítása alatt valósult meg a digitális gazdaság, a hazai információs társadalom fejlesztése, illetve a digitális infrastruktúra-fejlesztés. Közreműködésével továbbá olyan központi intézkedések valósultak meg, mint a Digitális Magyarország, amely keretében 2018-ig az ország teljes területén elérhető lesz a szupergyors internetkapcsolat. 2014-től az Antenna Hungária Zrt. igazgatóságának is tagja.
Katona Bence (vezérigazgató, Hiventures): A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatói kinevezését megelőző években fejlesztéspolitikával foglalkozott a Miniszterelnökségen. A 2015-ben elindított Startup Campus egyetemi inkubációs program alapítója. Nevéhez fűződik továbbá a Get in the Ring! startup verseny, amelyet 2014-ben rendezett meg először Magyarországon. A formátum pár éven belül a világ egyik legnépszerűbb startup versenye lett, 2017-ben már 80 országból több mint 5 000 startup vállalkozás szállt ringbe a befektetőkért. Mentorként számos startup vállalkozás fejlesztésében működött közre, valamint ő maga is több sikeres startup vállalkozás felépítésében vett részt társalapítóként.
Puskás András (kockázatvállalásáért és működtetéséért felelős vezérigazgató-helyettes, Budapest Bank): 2018 februárja óta a Budapest Bank kockázatvállalásáért és működtetéséért felelős vezérigazgató-helyettese. A digitális innováció témaköre igazán közel áll hozzá, hiszen többek között az IT terület is az ő hatáskörébe tartozik.
Szente Alíz (alapító, Gyerekkel.com): Szente Alíz két kisfiú édesanyjaként pár évvel ezelőtt saját maga tapasztalta meg, hogy mennyire nehéz volt kifejezetten gyerekbarát helyeket és programokat keresni az interneten. Ezt követően az informatikus végzettségű fiatal nő fogta magát és két éve fejlesztette a gyerekkel.com oldalt. Az oldal mellett létrehozott egy applikációt is, amelyet mára, a növekedés és profizmus jegyében már egy külső cég fejleszt tovább. 2019-ben jelölték a Startup and Innovation Day Az Év Női Startuppere-díjra.
Erdős Sándor (alapító, OncoVR): Erdős Sándor innovációja, az OncoVR lett a tavalyi Vodafone Digitális Díj Digitális Gyerekek kategóriájának első helyezettje. Az OncoVR a tartós kórházi ellátásra szoruló gyerekek életét segíti, a VR technológiával kívánják színesebbé tenni a kórházban töltött napokat. A Vodafone Digitális Díjon elnyert támogatással olyan, VR szemüvegen elérhető játékot fejlesztenek, mellyel a kórházi kezelések során jelentkező szorongást kívánják csökkenteni.
Dr. Budai J. Gergő (vállalati kapcsolatok vezérigazgató-helyettes, Vodafone Magyarország): A Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként a Vodafone jogi, szabályozási, nagykereskedelmi, kommunikációs és felelősségvállalási területeinek irányítását látja el. Emellett a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának, valamint a Digitális Jólét Program (DJP) által kezdeményezett 5G Koalíció elnökségének is tagja.
Mártha Imre (kuratóriumi elnök, Vodafone Magyarország Alapítvány): A Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke. Korábban jelentős tapasztalatokra tett szert a digitális innováció területén az Invitel operatív főigazgatójaként, illetve a Magyar Villamos Művek Zrt., vezérigazgatójaként.

Díjazás: A Vodafone Digitális Díj 15 millió forint összdíjazású. A zsűri fenntartja a jogot arra, hogy különdíjat hirdessen, melynek részleteiről a későbbiekben tájékoztatja a pályázókat.

Dokumentumok:

forrás: vodafone.hu