Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A NaturAqua és a Természetvédelmi Világalap (WWF) közös kampánnyal szándékozik hangsúlyozni a városi zöldterületek jelentőségét. A szervezetek ennek érdekében rendezik meg augusztus 6-án szombaton 10 órától az önkéntes napot. A Vajdahunyad várának kapujában tartják a gyülekezőt, ahonnan az önkéntesek - a Főkert Nonprofit Zrt. szakértőinek segítségével - elindulnak és cserjét ültetnek, "pihenőszigetet" alakítanak ki, pingpongasztalokat újítanak fel, valamint általános kertészeti munkákat végeznek és szemetet szednek - tájékoztat a Budapesti Városüzemeltetési Központ közleménye.

A kezdeményezéssel a szervezők a város lakóit arra buzdítják, hogy töltsenek minél több időt a környékbeli zöldterületeken, valamint tegyenek annak érdekében, hogy ezek a területek élvezhető kikapcsolódást nyújtsanak.

"A parkok rehabilitációja, a természeti értékek megóvása a fővárosi környezetben különösen fontos, mert az itt található fák oxigént termelnek, megkötik a szén-dioxidot, a port, valamint zajszigetelő funkciójuk is van" - fogalmaz a közlemény.

forrás: zipp.hu