Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatása / 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy az EU Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram által társfinanszírozott és az NKFI Hivatal részvételével zajló európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek számára a hazai finanszírozási keretet biztosítsa.

Élelmiszerbank „Food For Free” pályázati felhívás

Az Élelmiszerbank a közelmúltban egy számítógépről és mobiltelefonról is elérhető online alkalmazást készített, ahol az ott regisztrált nélkülözők önállóan tudnak ingyenesen lefoglalni maguknak élelmiszercsomagokat az azt felajánló kisebb boltokból, majd a csomag(ok) lefoglalása után az érinttettek maguk mennek el az adott bolt(ok)ba átvenni az élelmiszercsomago(ka)t.

Elindult a hazai ifjúsági munka szereplőinek feltérképezése!

Az elmúlt hónapokban szakemberek szűk csoportjának bevonásával szakmafejlesztési műhelysorozatot indított a GYIÖT az ifjúsági szakma fejlesztési irányainak azonosítására és egy középtávú stratégia kidolgozására. A hálózati téma keretében a szakmai ökoszisztéma feltérképezésén dolgoznak annak érdekében, hogy azonosítsák a hazai ifjúsági munka szereplőit, az elérhető erőforrásokat és rendszereket.

Támogatásosztó program

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) támogatásosztó programot hirdet Józsefvárosban és Ferencvárosban, hogy növelje a lakosság hitét és önbizalmát abban, hogy az őket érintő ügyek megoldásában kulcsszerepük van.

Gyümölcsöző Sió-Eckes támogatói program

A Sió-Eckes célja, hogy segítséget nyújtson olyan kezdeményezéseknek, amelyek a természet megóvásáért, a fenntartható működésért és a kiegyensúlyozott táplálkozásért dolgoznak. Ennek érdekében elindították a „Gyümölcsöző Sió–Eckes” támogatói programot, amely keretében civil szervezetek, közintézmények és alulról jövő kezdeményezések termékadományt igényelhetnek.

Egészségügyi Szűrőbusz - közösségi pályázat

A Generali a Biztonságért Alapítvány támogatja az egészségmegőrzésre nevelő és szemléletformáló életmód programok megvalósulását, és ennek keretében fontosnak tartja felhívni a lakosság figyelmét a megelőzésre, így a preventív szűrések jelentőségére.

EGT és Norvég Civil Alap Akciópályázatok

A felhívás célja civil szervezetek aktuális problémákra, napirenden lévő ügyekre vagy sürgető vészhelyzetekre reagáló rövid távú akcióinak és kampányainak a támogatása, amelyekkel hozzájárulnak a demokratikus értékek és a jogállamiság, illetve az állampolgári részvétel erősítéséhez.