Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A környezeti és társadalmi fenntarthatóság szinte valamennyi területéről érkeztek be pályázatok az idei Civil Licit pályázati felhívására, csaknem megduplázva a tavalyi jelentkezők számát. A pályázó civil szervezetek közül egy szakmai grémium választja ki azokat a szolgáltatásokat, melyek elnyerhetik a jogot az árverésen való indulásra. A szakmai bírálóbizottság vállalati szakemberekből, döntéshozókból és fenntarthatósági szakértőkből áll és összesen 12 szolgáltatást választ ki a beérkezett 100 pályaműből. A kiválasztás legfőbb szempontjai a vállalati működésbe való beépíthetőség és a hasznosíthatóság.

A Civil Licit fenntarthatósági árverés szervezői már hetedik éve invitálják a non-profit és a for-profit szektor döntéshozóit üzleti találkozóra. „Örülünk, hogy évről évre egyre több civil szervezet pályázik az árverésen való részvételre, mely számunkra azt mutatja, hogy továbbra is kiemelt feladatunk van az üzleti és a non-profit szféra közötti híd megteremtésében” – mondta el Kiss Gyöngyvér, a Civil Licit Alapítvány és a program szóvivője. „Sőt szemmel látható az is, hogy a vállalatok is egyre fogékonyabbak a civil szolgáltatások iránt, látva e szektor szakértelmét és tudását” – tette hozzá a szóvivő.

A Civil Licitet évek óta támogatja a kormányzat is. „Fontosnak és szükségesnek tartom, az erős, alulról építkező, ​közéletet és szemléletmódot aktívan formáló, sokszínű civil társadalmat, ezért támogatjuk és veszünk részt​ licitálói oldalon is ​a rendezvényen”- mondta el Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.


Az idei év különlegessége, hogy nemzetközi támogatóval is bővült a Civil Licit szervezői csapata. Az ERSTE Alapítvány, Közép- és Kelet-Európa egyik legmeghatározóbb alapítványaként támogatja és segíti az aukció megvalósulását, a szervezet által működtetett Társadalmi Integrációs Díj előző évi döntőjébe került civil partnereit is bevonva. „Úgy véljük, hogy a civil szervezetek számára egy kiemelt út a for-profit szektorral való együttműködés az alapítványunk által alapított és menedzselt Társadalmi Integrációs Díj és egyéb támogatási lehetőségek mellett” – mondta el Dejan Petrovic, az ERSTE Alapítvány programmenedzsere.

A bírálóbizottság várhatóan augusztus közepéig értékeli a beérkezett civil pályázatokat és választja ki azt a 12 szolgáltatást, mely lehetőséget kap a Civil Licit árverésen való részvételre.

A különleges fenntarthatósági árverés idén is november elején kerül megrendezésre, ahová már most várják a fenntarthatóság iránt nyitott cégek jelentkezését a szervezők. A Civil Licitet 2014-ben is szakmai partnerként támogatja Magyarország Kormánya.
OrientPress Hírügynökség (OPH)

forrás: orientpress.hu