Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

193 millió forint pályázati forrásról döntött az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia az elmúlt évekhez hasonlóan 2020-ban is 200 millió forintos keretösszegű nyílt pályázatot hirdetett művészeti területen működő civil és egyéb szervezetek számára művészeti programok megvalósítására. A pályázaton idén is több mint hatszáz szervezet vett részt, a 308 sikeres pályázó összesen 193.437.800 forintot nyert el vissza nem térítendő támogatás formájában. Ennek alsó határa ötszázezer, míg felső határa egymillió forint. Az MMA által biztosított forrás segítségével így több száz új művészeti program valósulhat meg.

Az MMA-20-P kódú pályázat döntési listáját itt lehet elérni.

forrás: mma.hu