Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Mint a civil kapcsolatokért felelős politikus, az évet úgy értékelte az államtitkár, hogy elmondható, kiosztható a források folyamatosan növekednek, idén a Nemzeti Együttműködési Alapból (NEA) 5.9 milliárd forintot osztottak szét, ez az összeg jövőre 7.7 milliárdra növekszik. A Parlament döntése nyomán azok a civil szervezetek, amelyek hétmillió forint feletti külföldi támogatásban részesülnek, azt nekik közzé kell tenni, ezt legtöbbjük meg is tette. Sok szervezet kap támogatást Soros György által működtetett alapítványoktól, de ezek között egyetlen zsidó civil szervezet sincs – emelte ki a politikus, bár sokan szándékosan akarják összemosni Soros György támogatásait és a zsidóságot. Szalay-Bobrovniczky Vince hozzátette, a Parlament döntése alapján csak közzé kell tenni a civileknek a hétmillió forint feletti támogatást, ennek semmilyen jogkövetkezménye nincsen.

A civil szervezetekről összességében az mondható el – emelte ki az államtitkár, hogy vannak köztük olyanok, amelyek politikai célokat teljesítenek, így nem igazán tudják a társadalom érdekeit szolgálni. Ugyanakkor vannak olyanok, amelyek igenis hasznos tevékenységeket végeznek, példaként hozva fel az embermentő szervezeteket, amelyek egyikének a rendezvényén jelent meg a politikus a hétvégén, Szolnokon.

forrás, videó: origo.hu