Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Most, hogy a kormány már azon a szinten kommunikál, hogy kijelenti, egy ellenzéki képviselő nem mehet be egy parlamenti ülésre, de ez csak vélemény, már nagyon nehéz komolyan elkezdeni cáfolni a képtelenebbnél képtelenebb állításokat.

Legújabban például a hétfői origós „információ” után a Magyar Idők írt arról, hogy ma tárgyal a kormány ebben a témában: „KITILTHATJÁK MAGYARORSZÁGRÓL A MILLIÁRDOS SOROS GYÖRGYÖT”

Annak ellenére, hogy Soros kitiltása már tavasszal is felmerült, és Pintér Sándor belügyminiszter elmondta: „A kitiltása lehetetlen Soros úrnak Magyarországról az Alaptörvény alapján. Magyar állampolgár. Magyar állampolgárt nem lehet kitiltani Magyarországról.”

A Magyar Idők most azt az információt is ki tudta húzni a kormányzati forrásaiból, hogy a többpontos Soros-terv-ellenes akcióterv keretében nyilvántartásba vennék a bevándorlást támogató szervezeteket, és  megszüntetnék ezek nonprofit státusát, sőt a migrációt elősegítő szervezetek bevételeire bevándorlásszervezési illetéket vetnének ki.

Azért van a Magyar Idők cikkében olyan is, ami nem hülyeség: „A Fidesz-választmány [a „Soros-terv” elutasításáról szóló] határozatának aktualitást ad a Soros Györgyhöz köthető Freedom House amerikai központú szervezet tegnap bemutatott jelentése is. Az elemzés szerint Magyarország ugyan a szabad országok közé tartozik – az elérhető százból 72 pontot kaptunk –, de ezzel az uniós tagállamok között hazánk a legkevésbé demokratikus ország.”

Ha sikerül kitiltani Magyarországról egy magyar állampolgárt, vagy „migrációt támogató szervezetként” illetékre kötelezni például hátrányos helyzetű magyaroknak segítő civil szervezeteket, akkor a Freedom House jelentése még aktuálisabb lesz.

Herczeg Márk

forrás: 444.hu