Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A magyar szabályozás szerint a civilszervezeteknek be kell jelenteniük ha 7,2 millió forintnál több külföldi támogatást kapnak egy év alatt, továbbá a támogató személyét és székhelyét, ha az 500 ezer forintnál nagyobb támogatást nyújtott.

Az államtitkár leszögezte, hogy alaptalan az EB felvetése, a magyar törvény nem sért sem uniós, sem nemzetközi jogot.

Völner Pál szóvá tette, hogy a civilszervezetek, a migránskvóta és a CEU miatt folyó kötelezettségszegési eljárásokban rövidített határidőt vár el az EB a magyar kormánytól.

Brüsszelben Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke és Frans Timmermans, a testület alelnöke találkozott Soros György üzletemberrel. Mi több, az alelnök tájékoztatta az eljárásokról egy "anarchistának tekinthető pártocska" – a Momentum – egyik vezetőjét, Fekete-Győr Andrást. Ez pedig sérti az EU jogát, hiszen az EB a tagállamok kormányaival tárgyal, nem belpolitikai szereplőkkel – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte: nem igazak azok a felvetések, amelyek szerint orosz mintára azt tervezik, hogy ügynökként tartanák nyilván a külföldről finanszírozott sajtót, a magyar kormány egyébként sem orosz, hanem nyugati példákat követ.

A magyar kormány nem lépte túl a kereteket, egyes uniós szereplők azonban túlmentek a lehetőségeiken, és veszélyes az a befolyás, amelyet egy milliárdos spekuláns gyakorol az EU-ra – jegyezte meg Soros Györgyre célozva az államtitkár.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

forrás: kormany.hu