Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés Kollégiuma pályázatot hirdet közművelődési tevékenységek támogatására a 2019. szeptember 1. és december 31. közötti időszakban.

Pályázni a következő altémákban lehet:

  • járási, megyei, országos és nemzetközi hatókörű közművelődési és közösségi események, rendezvények, valamint szakmai konferenciák megrendezésére közművelődési alaptevékenységgel foglalkozó intézményeknek, önkormányzatoknak, egyesületeknek, alapítványoknak, nonprofit gazdasági társaságoknak és szakmai szervezeteknek;
  • kétezer fő alatti magyarországi kistelepülések értékmentő-értékteremtő közösségei létrehozásának, valamint közművelődési szakmai tevékenységek megvalósításának a támogatására kétezer fő alatti magyarországi településeken működő közművelődési intézményeknek, települési önkormányzatoknak, közművelődési tevékenységet folytató civil szervezeteknek, egyesületeknek, alapítványoknak, illetve olyan járási székhely település közművelődési intézményeinek, amely legalább három, az adott járásbeli kistelepülés együttműködésével valósítja meg programját.

A támogatásra szánt keretösszeg 80 millió forint.

Pályázati határidő: 2019. május 2.

Bővebb információ:

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő;
I: http://www.nka.hu/palyaztatas/aktualis_palyazati_felhivasok/kozmuvelodes_190502
T: (06 1) 550-2893, (06 1) 550-2803

forrás: kreativeuropa.hu