Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Kedves civil barátunk!

Bizonyára hozzátok is eljutott már a hír, hogy január közepén a kormány nyilvánosságra hozott egy három részből álló törvénycsomag-tervet, „Stop Soros” néven. Mi – a Civilizáció kampányban részt vevő szervezetek – azért fordulunk most hozzátok, hogy felhívjuk a figyelmeteket e tervezet következményeire és hatásaira, és támogatásotokat kérjük a hazug, önkényes és kártékony javaslat visszavonása érdekében.

Bár első pillantásra úgy tűnhet, ez a tervezet csak a civilek egy szűk körét érinti, ez nem így van: ha elfogadják, a törvény a hazai civil szektor egészére, valamennyiünkre káros hatással lehet, több okból is. Ez a tervezet egyértelműen folytatása az évek óta zajló civilellenes hadjáratnak és kormányzati vegzálásnak.

Egyrészt a tervezet homályos és nehezen értelmezhető megfogalmazása miatt szinte bármely, a kormány szempontjából éppen valamiért nemkívánatosnak tartott szervezet ellen ügyészségi és egyéb hatósági vizsgálatok indulhatnak, amelyek időtartamuk alatt akadályozzák és akkor is ellehetetlenítik az érdemi munkát, ha végül eredménytelenül zárulnak is le. Emellett bármikor könnyedén módosítani lehet, hogy a törvény mely civil szervezetekre terjed ki, hiszen bármilyen más, civilek által végzett tevékenységgel kiegészíthetik a mostani meghatározást.

Egyértelmű, hogy a tervezet célja a külföldi támogatások elfogadásának további korlátozása és megnehezítése – legyen az külföldi kormány, nemzetközi szervezet, multinacionális vállalat, magánalapítvány, magánszemély pénzbeli vagy nem pénzbeli segítsége. A törvény hatálya alá eső szervezeteknek amellett, hogy azonnal be kell jelenteniük a bíróságon, ha külföldről támogatást kapnak, nyilvános beszámolóikban részletezniük kell, hogy abból kinek-mekkora összeget adtak. Külföldi támogatásaikat elkülönített bankszámlán kell kezelniük, és abba a Magyar Nemzeti Bank és az ügyészség folyamatosan betekinthet. Ha ezek közül bármelyik előírásnak nem tesz eleget, a szervezet akár a kapott külföldi támogatás kétszeresének megfelelő pénzbírsággal sújtható, illetve a bíróság végső fokon fel is oszlathatja.


 

Végül, de nem utolsósorban, a tervezet egyik rendelkezése (ha elfogadják) szinte minden, külföldi támogatásokat (is) felhasználó civil szervezet esetében a közhasznú jogállás azonnali elveszítését vonja maga után (illetve a nem közhasznúak esetén lehetetlenné teszi annak megszerzését). Ezzel vállalati támogatóik elesnek az adományozást serkentő adókedvezményektől, ügyfeleiknek pedig adózniuk kéne a kapott szolgáltatások – akár tárgyi adomány vagy ingyenes tanácsadás – után. A minden szervezetre vonatkozó „civil törvény” (2011. évi CLXXV. tv.) módosítása révén ugyanis az eddigiek mellett a jogállás megszerzését két új feltételhez köti: csak az a szervezet maradhat közhasznú, amely bevételeinek több mint fele belföldről származik, ÉS amely az 1%-os felajánlásokból legalább feleannyit kap, mint külföldi támogatóktól. Az ismert nagy jótékonysági és hasonló szervezetek érintettsége mellett ez olyan abszurd helyzetekhez vezethet, hogy pl. egy önkéntes tűzoltóegylet azért szűnik meg közhasznúnak lenni, mert kap külföldről egy ott már leselejtezett, de azért még nagyértékű tűzoltóautót.


 

Ez az Európai Unióban eddig egyedülálló javaslat mindezek mellett sajnos fertőző is lehet: látjuk, hogy más, főként közép-európai országok hogyan követték már eddig is a rossz magyar példát.

Mi, kezdeményező szervezetek mindezek miatt – egységben és hangosan – azt mondjuk, hogy ezt a törvénycsomagot nem szabad elfogadni, úgy, ahogy van, vissza kell vonni! Szeretnénk a Ti segítségeteket is kérni ebben. Mint ismeretes, a tervezetet társadalmi vitára bocsátották, a velemenyezes@mk.gov.hu e-mailcímen várja a kormány az észrevételeket (sajnos nem tudni pontosan meddig, de valószínűleg legfeljebb február második hetéig). Kérjük, küldjetek Ti is véleményt, és buzdítsátok erre tagjaitokat, támogatóitokat egyénileg is!

Osszátok meg velünk is, hogy Titeket hogyan fog érinteni ez a törvénycsomag - visszajelzéseiteket a civilizacio2017@gmail.com címen várjuk, lehetőleg 2018. február 5-ig. Szólaljatok fel, mondjátok el saját csatornáitokon, hogy ez a tervezet milyen hazug, önkényes és kártékony – ma mi vagyunk célkeresztben, de holnap lehet, hogy Ti jöttök!

Köszönjük segítségeteket:

Amnesty International-Magyarország
Autonómia Alapítvány
Civil Kollégium Alapítvány
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
Haver Alapítvány
K-Monitor Közhasznú Egyesület
Közélet Iskolája Alapítvány
Levegő Munkacsoport
Magyarországi Európa Társaság
Ökotárs Alapítvány
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
MENŐK Magyar Európai Nők Fóruma
NIOK Alapítvány
Társaság a Szabadságjogokért
Védegylet Egyesület

A törvénycsomagról készült részletesebb elemzés és háttérinformáció itt található:

http://ekint.org/lib/documents/1516798824-StopSoros20180124_OK.pdf