CivilTech
Hírek
Hír
Csökkentenék a civil szervezetek támogatását Csehországban
2018. augusztus 07.


71


Andrej Babis miniszterelnök, a cseh pénzügyminiszter és a cseh ellenzék egy része is csökkentené a nem kormányzati szervezetek állami támogatását.

Csökkenteni szeretné a nem kormányzati szervezetek (NGO) állami támogatását a cseh pénzügyi tárca – olvasható a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) hírportálján hétfőn megjelent összefoglalóban.

Alena Schillerová pénzügyminiszter feladatul adta az érintett tárcavezető kollégáinak: tegyenek konkrét javaslatokat, hogy az eddigi majdnem 14 milliárd koronás állami támogatást a jövő évi költségvetésben tízmilliárd koronára lehessen csökkenteni. „Az elképzelésem az, hogy néhány milliárd koronát meg lehetne takarítani. Felkértem kollégáimat a kormányban, vizsgálják felül, hogyan lehetne csökkenteni a támogatási programok felhasználását” – mondta Schillerová a televíziónak. Tavaly az állam 13,6 milliárd koronát (163,2 milliárd forint) folyósított az NGO-knak. A miniszter szerint legalább hárommilliárd koronát meg lehetne takarítani.

A civil szervezetek állami támogatásainak felülvizsgálatát az elmúlt hónapokban Andrej Babis miniszterelnök és pártállásra való tekintett nélkül több politikus is felvetette. „Elburjánzottak nálunk a támogatásokból élő civil szervezetek. Egyesek számára nyereséges, jól jövedelmező megélhetéssé váltak” – jelentette ki Jan Skopecek, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselőházi csoportjának alelnöke. 

Petr Holub, az Echo 24 internetes napilap kommentátora felhívta a figyelmet arra, hogy a világban, és különösen az Európai Unióban az utóbbi időben felerősödött az NGO-k bírálata. A bírálatokat szerinte elsősorban a populista politikai mozgalmak fogalmazzák meg, amelyek maguk szeretnék elfoglalni a jelenleg a civilek által ellenőrzött szektort, de az NGO-k is hibásak. „Bevatkoznak a politikába, hatalmi centrumokká válnak és uralják a köztér egy részét” – mutatott rá Holub.

Míg az NGO-k állami támogatásának megnyirbálásával, és főként átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tételével a televízióban megszólaló civilek is egyetértettek, a szociális vagy sporttevékenységet segítő szervezetek támogatását azonban szinte mindenki ellenzi. A támogatások felülvizsgálata helyénvaló – vélekedett Radko Hokovsky, az Európai Értékek nevű NGO igazgatója. A szervezet költségvetésének mintegy 15 százalékát fedezi állami támogatásból. Hokovsky felhívta a figyelmet arra, hogy többféle NGO létezik, mind tevékenységük célját, mind nagyságukat tekintve.

Léteznek nagy nemzetközi NGO-k, amelyek például Afrikában tevékenykednek, beavatkoznak a politikába, és nem mindig az Európai Unió érdekei szerint. Olyan NGO-k is vannak, amelyek kimondottan politikaiak, és politikai érdekeket képviselnek. Ezekre nyomást kell gyakorolni, hogy tevékenységük átlátható legyen” – fejtette ki Radko Hokovsky.

A civil szféra állami támogatásának csökkentését azonban ellenzi az a két miniszter, akiknek tárcái a legtöbb pénzt osztják szét: Robert Plaga, az oktatási és Jana Malácová, a munkaügyi és népjóléti tárcák vezetői. A szociáldemokrata Malácová szerint a civilek olcsóbban dolgoznak, mintha szolgáltatásaikat az államnak kellene biztosítania. „Az a közszolgálat, amelyet az állam helyett a civilek végeznek, sokkal olcsóbb” – jegyezte meg. 

Robert Plaga arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa vezetett tárca elsősorban a sporttevékenységet támogató szervezeteknek ad pénzt. A cseh futballszövetség tavaly 555 millió koronát (6,660 milliárd forint), a jégkorongszövetség pedig 201 millió koronát (2,412 milliárd forint) kapott, ami a támogatások között a legmagasabb összegnek számít. Andrej Babis úgy nyilatkozott, hogy a sportot a támogatások csökkentése nem fogja érinteni. Schillerová pedig kijelentette, hogy semmiképpen sem fogják korlátozni a szociális tevékenységet végző, időseket, rokkantakat támogató szervezetek finanszírozását.     

Számos civil szervezet és több politikus viszont élesen bírálta a kormányzati elképzeléseket. „Hihetetlen, hogy azt a tevékenységünket kell megvédenünk, hogy évek óta támogatjuk és segítjük a testi fogyatékossággal élő embereket” – jelentette ki David Lukes, a Centrum Paraple igazgatója. A Centrum Paraple tavaly nyolcmillió koronát (96 millió forint) kapott az államtól.

forrás: mandiner.hu




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című (GINOP-5.1.3-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című (EFOP-2.1.2-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Tanoda programok támogatása” című (EFOP-3.3.1-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása” című (GINOP-5.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A helyi identitás és kohézió erősítése” című (TOP-6.9.2-16 kódszámú) felhívás.
Címkék