Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Országos IT és okos-eszköz adományozási programot indított a Jótett Bank, a Bankszövetség és a bankszektor közös CSR programja. A Digitális Gyorsítósáv programban karitatív szervezetek és szakmai támogató partnerek összefogásával digitálisan hátrányos helyzetű iskolák, pedagógusok és diákok juthatnak december első hetétől január első hetéig folyamatosan több mint 2000 használt, de jól működő eszközhöz.

Közleményében Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az adományozás fő célja, hogy a hátrányos helyzetű családokban egyszerűbbé váljon a digitális oktatáshoz történő csatlakozás, a digitális tudástár elérése, így a gyerekek lépést tudjanak tartani a változó világgal.

Az összegyűlt adományok több civil szervezeten keresztül jutnak el az iskolák tanulóihoz és a családokhoz. A programban több mint 23 szervezet vesz részt, egyebek mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Humanitás Szociális Alapítvány. A fertőtlenítés után kiszállított eszközökön alap operációsrendszer mellett a Microsoft iskolaprogramjában rendelkezésre álló O365 keretrendszer is elérhető.

A csomag része emellett egy fiataloknak készült, játékos, informatív digitális biztonság tananyag is. A „Legyen hozzá szimatod!” című ismeretanyag az online térben felbukkanó veszélyekre, kockázatokra hívja fel a figyelmet, és ad tanácsokat a védekezésre (Például adathalász levelek felismerése, biztonságos jelszóhasználat stb). Az ismeretanyagot a Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét keretében a Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központ fejlesztette ki, és a kedvezményezett iskolák digitális füzet formájában is megkapják.

A koronavírus járvány következtében markáns változások történtek a pénzügyek terén is. A kártyatársaságok adatai szerint világviszonylatban 40 százalékkal növekedtek az érintésmentes fizetések már az első negyedévben. A járvány miatt Magyarországon is emelkedett a digitális banki szolgáltatások igénybevétele. Olyan ügyfelek kezdtek online bankolni, akik korábban idegenkedtek ettől a szolgáltatástól. Az online, mobil csatornákra hetente 12-15 százalékkal növekedett az új bejelentkezések száma a veszélyhelyzet időszakában. Ráadásul tartósnak mutatkozik az áttérés a digitális csatornákra: az adatok szerint azok az ügyfelek, akik egyszer kipróbálták valamelyik digitális csatornát, 75 százalékban továbbra is aktív használók maradnak.

forrás. azenpenzem.hu