CivilTech
Hírek
Hír
Egyelőre nem hatásos a Fidesz civilellenes kampánya
2017. február 22.


345


A Fidesz évek óta tartó hadjárata ellenére a magyarok elég pozitívan viszonyulnak a civilekhez – írja az Index egy, a portál és a Závech Research Kutatóintézet által közösen jegyzett felmérésre hivatkozva.

Íme a kutatás legérdekesebb megállapításai:

  • A megkérdezettek többsége – ötből három – a politikától, a pártoktól és a külföldi pénzügyi, gazdasági szereplőktől függő intézményeknek tartja a civil szervezeteket.
  • A magyarok 77,5 százaléka egyetért azzal a kormányzati törekvéssel, hogy a civil vezetőknek kötelező legyen vagyonbevallást tenniük.
  • Ötből három magyar elfogadhatónak tartja, ha a civilek külföldi támogatást kapnak.
  • 82 százalék szerint rendben van, ha a civilek a kormányt bírálják.
  • 71 százalék ellenzi a kormányt támogató civilek kormányzati finanszírozását (például ilyen a békemenetes CÖF-CÖKA).
  • A többség, ha változó mértékben is, de nem hiszi, hogy a civileket külföldről irányítják, fontosnak tartja a kormányfüggetlen civil szférát, nem gondolja, hogy a politikába a civilek ne szólhatnának bele, és félti a kormánytól a demokráciát a civilek megtámadása miatt.
  • Soros Györgyöt a többség ellenszenvesnek tartja, de a megkérdezettek 76 százaléka semmit nem tudott mondani az üzletember tevékenységéről.
  • A civil szféra megítélése leginkább a párthovatartozással mutat összefüggést: elsősorban a DK és az LMP támogatói viszonyulnak pozitívan a civilekhez, míg a fideszesek körében a legerősebbek az ellenérzések, de a kormány esetleges bírálatát például közel kétharmaduk nem helyteleníti.
  • Minél iskolázottabb valaki, annál pozitívabban ítéli meg a civileket.

A portál megállapítja, hogy egyelőre nem bizonyultak átütőnek a fideszes politikusok civilellenes szólamai, de ez változhat, ha 2017 tényleg a Soros-féle civilek elleni harcról szól majd.

forrás: mno.hu



Címkék

Pályázat
A konstrukció alapvető célja a kevésbé fejlett régiókban élő fiatalok sikeres társadalmi integrációjának elősegítése képességeik kibontakoztatásával és közösségi aktivitásuk e ...
Pályázat
Pályázat alapítványok, egyesületek, nonprofit korlátolt felelősségű társaságok és nonprofit részvénytársaságok részére olyan programok megvalósítására, amelyek az általuk elér ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című (GINOP-5.1.3-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Felhívás célja, hogy a természetjárás tág értelmezésével, a természetben megvalósuló, környezetbarát szabadidős tevékenységek integrált kapcsolatrendszerét hozza létre. ...
Pályázat
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az alacsony szén- dioxid kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás támogatását. A cél elérését a Kormány civil szerve ...
Címkék