Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Komoly vitával kezdődött a külföldről finanszírozott civil szervezetekkel kapcsolatos per az EU bíróságán Luxembourgban, írja a Népszava. Az Európai Bizottság (EB) a külföldről támogatott civil szervezetekre szabott törvény miatt indította a pert, amelynek főtanácsnoki indítványa 2020. január 14-én hangzik el. A keddi nyilvános tárgyaláson a magyar kormány, az uniós testület és a svéd kormány képviselői vettek részt.

A Népszava tudósításából kiderül, hogy

  • az EB szerint a magyar szabályozás megbélyegző és uniós jogba ütközik;
  • a svédek ezzel egyetértettek, és hozzátették, hogy ezek a szervezetek olyan uniós értékek élharcosai, mint a demokrácia vagy a pluralizmus;
  • a magyarok viszont azt kifogásolták, hogy túl rövid határidőket kaptak a válaszadásra, és egyébként sem sértenek semmilyen uniós jogot.

A beszámoló szerint később arról vitatkoztak, hogy sérültek-e a törvény miatt az EU Alapjogi Chartájának előírásai.

Sajó Dávid

forrás: index.hu