Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az EVS 20 éve, 1996-ban pilot projektnek indult, de annyira sikeresnek bizonyult, hogy azóta az európai uniós ifjúsági támogató programok szerves részévé vált, jelenleg az Erasmus+ program részeként működik.

Az Erasmus+ program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint Magyarországon 2016-ban 1,5 millió euró forrás állt rendelkezésre az Európai Önkéntes Szolgálatra, jövőre pedig növekszik a rendelkezésre álló keret. Hazánkból évente átlagosan 250 fiatal vesz részt a programban, és ugyanennyien érkeznek hozzánk más országokból. A legnépszerűbb célországok idén Spanyolország, Németország és Olaszország voltak.

Élmények, kihívás, változás, tanulás: ez az EVS, a résztvevők szemével. A program lehetőséget nyújt a fiataloknak arra, hogy önkéntes munkát végezzenek külföldön, jellemzően egy civil szervezetnél, és így fontos társadalmi ügyeket támogassanak. Dolgozhatnak például környezetvédelmi témákon, foglalkozhatnak gyerekekkel vagy idősekkel, bevándorlókkal vagy kisebbségi csoportokkal, valamint részt vehetnek művészeti vagy emberi jogi projektekben is.

Egy korábbi kutatás szerint nemcsak nagy kaland az önkéntesség, hanem a munkaerőpiacon is hasznos készségeket szerezhetnek így a fiatalok, miközben nyelvet tanulnak, megismernek egy új kultúrát, önállóbbá és szolidárisabbá válnak.

A programban 17-30 év közötti fiatalok vehetnek részt uniós támogatással, ami fedezi többek között az utazás, a szállás, az étkezés és a nyelvi felkészítés költségeit is. Az önkéntesek küldését és fogadását civil szervezetek végzik, akik az Erasmus+ programban pályázhatnak. A 2017-es évre vonatkozó pályázati felhívás itt érhető el: Erasmus+ 2017

Immár hatodik alkalommal került megrendezésre december 5-én az EVS live, a program éves ifjúsági nagyrendezvénye Budapesten. Az eseményen az Erasmus+ program nemzetközi lehetőségeiről volt szó, a középpontban pedig az Európai Önkéntes Szolgálat 20. születésnapja állt.

További információ: www.eplusifjusag.hu