Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Összesen 41 millió forint értékben 20 projekt részesül támogatásban az Auchan Az Ifjúságért Alapítványának legutóbbi pályázatán

Lezárult az Auchan az Ifjúságért Alapítvány legutóbbi pályázata, amelyen az áruházak vonzáskörzetében működő húsz szervezet nyert egyenként 500 ezer forinttól 3 millió 200 ezer forintig terjedő támogatást fiatalok mentális és fizikai egészségmegőrzését szolgáló kezdeményezésekre. A pályázat keretében összesen 41 millió forint talált gazdára.

A beérkezett pályaművek elbírálásában az Effekteam szakértő munkatársai is részt vettek, és a nyertesek kiválasztásánál szempontként jelent meg, hogy a pályázó szervezet programja megvalósításába aktívan vonja be a működési területén lévő Auchan áruház munkatársait. Mind a projektek bírálatában, mind a megvalósítás során való dolgozói részvétel összhangban van az Auchan társadalmi felelősségvállalási stratégiájával, illetve a Nyitottság Napja elnevezésű, országos munkavállalói önkéntes programjával, melynek keretében évente egy munkanapon társadalmi célú kezdeményezéseket segíthetnek az Auchan munkatársai.

„Olyan projekteket támogattunk, amelyek valós problémákra nyújtanak valós megoldásokat. Így kerülhetett a nyertesek közé a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) Vesd bele magad! Újratöltve programja, a Bajnokok Útja Mentorprogram, az UNICEF Kilátó Élményprogram vagy több, a kábítószerhasználatból kivezető utat támogató projekt. Véleményem szerint ezek a programok, amellett, hogy egészségmegőrzésre ösztönzik a bevont fiatalokat, mások számára is mintaként szolgálnak. Ezért vagyunk különösen büszkék arra, hogy programok megvalósításában az Auchan áruházak dolgozói is önkéntesként segédkeznek” – nyilatkozta Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója.

A nyertesek közül elsőként a Pető Sportegyesület valósította meg projektjét április közepén. A fogyatékkal élő fiatalok sportolását segítő II. Országos Boccia Bajnokság lebonyolításában a szervezési költségek egy részének átvállalása mellett a budaörsi Auchan központjának dolgozói is részt vettek önkéntesként

Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány további nyertes projektjeként egy speciális, szenzoros játszóteret adtak át a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Losvasterápiás Oktató Központjában szeptember végén. Az új játszótér eszközei fogyatékossággal élő és egészséges gyerekek számára egyaránt kikapcsolódást és fejlesztési lehetőséget nyújtanak. A projekt létrejöttét az Auchan az Ifjúságért Alapítvány 3 millió 200 ezer forinttal támogatta.

Az „Egészséges ifjúságért – A jövőt most írod” szlogent viselő pályázat keretében az 5-25 év közötti fiatalok egészségmegőrzését segítő, azon belül az egészségtudatos étkezés, a sport, illetve a mozgás napirendbe illesztésében szerepet vállaló kezdeményezéseket támogatta az Auchan az Ifjúságért Alapítvány. A pályázat a jövő évben folytatódik.

A nyertesek teljes listáját az Auchan honlapján tekinthetik meg.