Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Alapítványunk beteg és traumát átélt gyermekek gyógyulását segíti minőségi, ingyenes mese- és művészetterápiás foglalkozásokkal Budapesten, Debrecenben és Pécsett. Terápiás programjainkat magasan képzett szakemberek bevonásával, a programok fenntarthatóságát biztosító forrásteremtési tevékenységeinket pedig innovatív és kreatív módon valósítjuk meg.

Hét fős dinamikus budapesti csapatunkba keresünk olyan munkatársat, aki ambiciózus, szeret önállóan, de egy csapat részeként dolgozni, fontos számára a változatosság, rugalmas, kezdeményező és kreatív.

Ha mindez megvan benned és elkötelezetten tudnád képviselni a Mosoly értékeket, várjuk jelentkezésedet!

Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 15.

Állás típusa: 

  • Teljes munkaidő (8 óra), de indokolt esetben (például kisgyermekes anyukák esetében) 6 órás munkaidőről is tudunk egyeztetni.
  • Szülési távollét idejére (hosszabbítás lehetőségével)

Munkavégzés helye: Budapest

Főbb feladataid közé tartozik majd az alapítvány forrásteremtő projektjeinek koordinálása, sales feladatok ellátása, valamint a támogatásokkal kapcsolatos operatív, pénzügyi és adminisztrációs feladatok ellátása. Az adományszervező csapat részeként, a fundraising koordinátorral, a kommunikációs munkatárssal és az alapítványi vezetővel fogsz együtt dolgozni.

Feladatok:

  • Részvétel az alapítvány éves és hosszabb távú adományszerezési terveinek kialakításában
  • Aktív részvétel új adománygyűjtő programok kidolgozásában, elindításában
  • Az alapítvány forrásteremtő programjainak, rendezvényeinek koordinálása és szervezése
  • Kapcsolattartás az alapítvány támogatóival
  • Új támogatói körök beazonosítása, felkutatása
  • Sales tevékenységek és azok operatív támogatása
  • Pályázatírás és az ehhez kapcsolódó adminisztratív tevékenységek ellátása
  • A támogatások adminisztrálása, támogatói beszámolók és értékelések készítése
  • Pénzügyi tervek és beszámolók előkészítése

Elvárások:

  • Felsőfokú végzettség (gazdasági szakirányú végzettség előnyt jelent)
  • Minimum 3 év munkatapasztalat
  • Magas szintű aktív angol nyelvtudás (írásban és szóban)
  • Számítógépes ismeretek (word, xls, ppt. biztos kezelése)
  • B kategóriás jogosítvány
  • Kiváló kommunikációs készség (szóban és írásban)
  • Rendszerszemlélet
  • Gyors, precíz, önálló munkavégzés
  • Kreativitás és rugalmasság

Előnyt jelent:

  • Adománygyűjtési tapasztalat
  • Programszervezői, projektmenedzsment tapasztalat
  • Civil szervezetek pénzügyi/gazdasági ügyeiben való jártasság
  • Közösségi médiakampányokban, online kommunikációban szerzett tapasztalat

Amit kínálunk:

  • Részese lehetsz egy értékorientált, magas színvonalú szakmai programnak
  • Tagja lehetsz egy kis létszámú, dinamikus csapatnak
  • Kreatív és innovatív projektekben vehetsz részt a koncepció kidolgozásától egészen a megvalósításig
  • Változatos feladatokkal, kihívásokkal találkozhatsz a napi munkádban
  • Folyamatos tanulási és fejlődési lehetőséget biztosítunk számodra

Jelentkezés:

Az allas@mosolyalapitvany.hu címre elküldött szakmai önéletrajzzal és motivációs levéllel, valamint legalább 1 referenciát adó személy elérhetőségének megjelölésével.

A motivációs levél maximum 2500 karakter terjedelmű legyen, melyben bemutatod:

  • Miért szeretnél a Mosoly Alapítványnál dolgozni, és miért ebben a munkakörben?
  • Miért tartod magad alkalmasnak erre a feladatra?
  • Milyen sikeres és az állás szempontjából fontos projektmunkáid voltak; milyen tapasztalatokat szereztél és mit tanultál mindezekből?
  • Amennyiben nem tudod vállalni a 8 órás munkavégzést, ennek indoklása.

A pályázatot 2017. augusztus15-én éjfélig tudjuk elfogadni.

www.mosolyalapitvany.hu