Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A civiltörvény nem váltott ki nagy visszhangot a közvéleményben – írja a Medián kutatását ismertető 444.hu. Június végén arról kérdezték az embereket, hogy mi az az esemény, amely az elmúlt hónapban felkeltette az érdeklődésüket, és csak kevesebb mint 3 százaléknyi válaszadó említette a civiltörvényt.

A megkérdezettek 48 százaléka állította, hogy hallott a civiltörvényről, ám csak 27 százalékuk válaszolt arra a kérdésre, hogy konkrétan mely szervezetekre vonatkozik a törvény. Mindössze 4 százaléknyian tudták helyesen megnevezni a törvény hatálya alá tartozó szervezetet. Ők jellemzően a TASZ-ra, az Amnestyre és a Helsinki Bizottságra gondoltak, további 3 százalék pedig a szervezetek helyett Soros Györgyöt említette. A Máltai Szeretetszolgálatra mindössze két válaszadó asszociált, pedig az új jogszabály szerint ők is külföldről támogatott szervezetnek minősülnek.

A többség a kormánypárti állásponttal értett egyet: azok közül, akik halottak az új törvényről (az összes megkérdezett 48 százaléka), 54 százalék mondta: átláthatóbbá teszi a civil szervezetek finanszírozását. Csak a 38 százalék gondolta úgy, hogy az érintett szervezetek már eddig is átláthatóan működtek, és a kormány célja a civilek megbélyegzése volt.

A válaszadók 45 százaléka még azt is helyesli, hogy akár meg is szüntethetik azokat a civil szervezeteket, amelyeket külföldről támogatnak, és nem tüntetik fel minden egyes kiadványukon a ”külföldről támogatott szervezet” kifejezést. A lehetséges szankcióval 41 százalék nem értett egyet.

forrás, további információk, grafikonok: vs.hu