A betegekre, a betegeket gondozókra és az egészségügy dolgozóira a járvány harmadik hullámában nehezedő teher egyre nagyobb. Hogy ezt el tudják viselni, társadalmi támogatásra, együttérzésre, szolidaritásra van szükségük. Vajon érkezik-e elég segítség? Hogyan lehet jól segíteni? Éreznek-e elegendő támogatást és együttműködést a társadalom részéről? Ha megszületik, megfelelő helyre és megfelelő módon érkezik-e a segítség? Van-e olyan civil segítség, ami a szektor strukturális problémáit nem elfedi, hanem előmozdítja azok megoldását?
A kerekasztal beszélgetés résztvevői:
Bátyi Zoltán (3D nyomtatás a Koronavírus ellen), Ficzere Andrea (Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, Magyar Kórházszövetség elnöke, Fogjunk Össze Egyesület), Molnár András (Magyar Vöröskereszt), Tóth Judit Mária (Magyar Orvosok Szakszervezete alelnök, Jobbulást Alapítvány), Feischmidt Margit (Társadalomtudományi Kutatóközpont)
A beszélgetést levezeti Kolozsi Ádám (telex)
3D nyomtatás a koronavírus ellen nevű önkéntes csoport elindítója Bátyi Zoltán, aki eredetileg orvosi eszközök fröccsöntésével foglalkozik. Irányításával az önkéntes csoport 3D nyomtatás segítségével plexi arcvédő pajzsokat és maszkokat gyárt és szállít arra leginkább rászorulóknak: a koronavírus elleni harc frontvonalában küzdő orvosoknak, mentősöknek, ápolóknak, patikusoknak, idősotthonok segítőinek. Az elmúlt egy évben 150 000 darab arcpajzsot gyártottak és az ország szinte minden egészségügyi és szociális intézményébe került.
Dr. Ficzere Andrea főigazgató szakmai munkája mellett a járvány előtti időszakban is elkötelezetten dolgozott azon, hogy hatékonyan segítse az egészségügyben dolgozók munkáját, javítsa a betegellátó-beteg kapcsolatát, valamint javítsa munkatársai testi-lelki komfortját. Meggyőződése, hogy az orvos-beteg kapcsolat minősége azon múlik, hogy a két fél megértse és empátiával forduljon egymás felé. A Fogjunk Össze Alapítvány Andrea kezdeményezésére az egészségügyben dolgozóknak, valamint családtagjaiknak indított célzott segítő kampányt. Az akcióban a legkülönfélébb felajánlásokra van lehetőség, például gyermekfelügyelet vállalására, anyagi támogatásra, rekreációs lehetőségek biztosítására, illetve étel-ital adományozására is gondolhatunk a sok egyéb lehetőség mellett.
A Magyar Vöröskereszt a koronavírus-járvány kitörésének eleje óta a hagyományos feladatai mellett országos, intenzív segítő tevékenységeket folytat: gyűjtést és tájékoztató kampányokat, lakossági segélyezést szervez, élelmiszer és tisztasági csomagokat oszt, illetve védőmaszkokat készít. Önkénteseik országszerte együttműködnek az Országos Mentőszolgálat és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakembereivel, és részt vesznek a hatóságok által üzemeltett telefonos diszpécserközpontok, valamint a COVID mintavételi pontok munkájában. Az önkéntesek szervezését és koordinálást irányítja a kerekasztal vendége Molnár András.
A Magyar Orvosok Szakszervezete az egészségügyben dolgozó orvosok munkajogi és szociális érdekképviseletét végzi, folyamatos releváns és személyre szabott munkajogi tanácsadást és jogi segítséget biztosít tagjai számára. A koronavírus-járvány alatt fokozottan
jelentkeztek a tagok igényei: jelentősen megnőtt a szakszervezeti ügyvédek feladatai, illetve a szervezet közvetítői munkája. Képviselői rendszeres kommunikációt folytattak EMMI-vel a megfelelő védőeszközök biztosítása, COVID19-fertőzésnek különösen kitett dolgozók számára folyósítható veszélyességi pótlék, az idős, illetve alapbetegséggel élő kollégák védelme, továbbá a kirendeléssel és a karanténnal és az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos ügyekben.
A Jobbulást! Alapítvány a magyar egészségügy mindennapi nehézségeire kíván a civil szervezetek eszköztárával megoldásokat keresni. A járvány első hullámának idején védőfelszereléseket szerzett be (védőruhát, védőszemüveget, arcvédőt) és juttatott el elsősorban háziorvosi praxisokba és háziápolási szolgálatokhoz, de kórházakba és szakrendelőkbe is. Országszerte közel 40 szociális és egészségügyi intézménybe juttatott el közel 8 tonna szappant, illetve közvetítő szerepet vállalt és gyűjtőoldalt működtet annak érdekében, hogy a segítséget kérők és a segítséget felajánlók minél könnyebben egymásra találhassanak. Emellett 150 egészségügyi dolgozó covid-antitest-szűrésére biztosítottak lehetőséget.
Feischmidt Margit, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora, A szolidaritás mint a járvány okozta válságra adott válasz: akciók és diskurzusok kutatás vezetője. A 2020 késő tavaszán és nyarán folytatott kutatás fő kérdésfelvetése az volt, hogy a koronavírus járvány nyomán kialakult válsághelyzetre válaszul milyen segítségnyújtási és szolidaritási kezdeményezések jelentek meg Magyarországon. Szolidaritás alatt legfőképpen közvetlen segítségnyújtást értettek, de vizsgálták a segítő tevékenységekhez kapcsolódó értelmezéseket is, amelyek a felelősség, a válság által megvilágított strukturális problémák és a megcélzott változások kérdéseit is érintették. A kutatás két részből állt, egy kvalitatív, interjús kutatásból, amely a Társadalomtudományi Kutatóközpontban valósult meg, és kapcsolódott a Kisebbségkutató Intézetben végzett korábbi szolidaritás témájú kutatásokhoz, valamint egy kvantitatív kutatásból, amelyet az ELTE Társadalomtudományi Karán végeztek.
A survey adatok alapján megállapították, hogy az első hullámban az egészségügyi következmények kevéssé váltak hétköznapi tapasztalattá, sokkal inkább megélhetési nehézségeket jelentett vagy mentális kihívásokkal járt. Vagyis a járvány első hulláma elsősorban azok számára vált válsággá, akik már azt megelőzően is nehézségekkel küzdöttek. A segítési kapcsolatok elsősorban privát keretek között szerveződtek, bár az intézményi aktorok szerepét is kimutatta a survey vizsgálat. A mentális és egészségügyi nehézségekkel küzdők nagyobb arányban kaptak segítséget, mint a megélhetési nehézségekkel küzdők. A válaszadók negyede annak ellenére, hogy említ súlyos problémát, nem kap segítséget, ők a leginkább kiszolgáltatottak közé tartoznak.
Az interjús kutatás keretében 52 online interjút készült kisebb vagy nagyobb csoportok vezetőivel, koordinátoraival, önkénteseivel, illetve egyéni cselekvőkkel. Az interjúk révén feltárt kezdeményezések a pandémia nyomán kialakult válság hatásait az egészségügy, a szociális ellátás, az otthonápolás, az oktatás, a kultúra, a munkaerőpiac illetve a leszakadó, gettósodó térségek lakosai számára szervezett segítség révén igyekeztek csillapítani.
A kutatók azt találták, hogy a járvány hatására az első hullám idején keletkezett krízis enyhítése jelentős részben olyan emberek és szervezetek segítő tevékenysége révén történt, akik máskor is aktívak voltak válsághelyzetekben, intézményként jelentős előzményekkel, személyként stabil és viszonylag magas státusszal, erős formális és informális kapcsolathálóval rendelkeznek. A szervezetek
között a civilek különösen fontos szerepet játszottak az önkéntesek megszervezésében és mozgósításban. Hasonló szándékot azonosítottak a humanitárius szervezetek részéről is, de az ő kapacitásaik jelentős részét az állami feladatok ellátása foglalta le. A segítő tevékenységet folytató különböző aktorok együttműködését, koordinálását sokan fontosnak tartották volna, de az ezzel kapcsolatos pozitív tapasztalatok ritkábbak voltak, mint az együttműködés hiányáról szóló panaszok.
A segítői motivációk vizsgálata rávilágított, hogy a szolidáris cselekvés elbeszélését máskor is meghatározó morális és élettörténeti elbeszélések ez esetben is jellemzőek voltak. De különösen fontosak voltak azok a professzionális, szakmai elhivatottságot és szakértelmet kiemelő narratívák, amelyek sok esetben a konkrét megoldásokra helyezték a hangsúlyt. A kezdeményezések egy jelentős része részben öntudatlanul, részben nagyon is tudatosan, mind az interjúkban, mind a segítők közötti interakciókban igyekezett tisztes távolságot tartani mindenféle közéleti kérdéstől. Ezt a depolitizálást sok esetben az a félelem motiválta, hogy egy civilekkel szemben ellenséges környezetben a politika megjelenése tönkreteheti a cselekvés és együttműködés lehetőségét. Ezt a szolidaritási formát és cselekvési stratégiát hétköznapi szolidaritásnak neveztük.
Egy másik tipikus jellemző szolidaritási formát a társadalom egyéni szinten történő morális jobbulásának vágya motiválja. A szakirodalmi előzményeket követve ezt az átalakító szolidaritásnak hívott formát a gondoskodás és felelősség összekapcsolása, a szolidaritásnak a konkrét segítségen túlmutató transzformatív erejébe vetett hit jellemzi. A vágyott változások részben az embertársak gondolkodásmódjára, attitűdjére, részben viselkedésükre irányul, és leginkább morális keretekben értelmeződik. A morális változás időnként együtt jár a krízis idején láthatóvá vált strukturális felelőtlenségek, rossz közpolitikai döntések kritikájával. De legalább ennyire erős szándék van arra, hogy a szolidáris cselekvést a morális változás reményében a politika intézményes formáitól távol tartsák.
Találkoztak a szolidaritásnak egy harmadik formájával is, amelynél a segítő tevékenységek, az egyéni és intézményes gondoskodás az állampolgári felelősségből és az intézményi struktúrák átalakításának vágyából született meg; ezt a formát közéleti felelősségtől hajtott szolidaritásnak vagy politikai szolidaritásnak nevezték. Ez a típus jellemzően azokra a civil szervezetekre volt jellemző, amelyek az állami ellátásból kimaradt társadalmi csoportok iránti gondoskodást és a strukturális kritikát válság helyzeteken kívül is gyakorolják. Válságban pedig maguk köré gyűjtik a közéleti felelősség által motivált embereket. A közéleti felelősségtől hajtott szolidaritás gyakorlóira jellemző, hogy a válságra reménnyel tekintettek, a strukturális megújulás lehetőségét látták benne. Hogy ez nem történt meg, azt elsősorban e típus limitált jelenlétével magyarázható.
A járvány idején tapasztalt gondoskodás és segítés rámutatott, hogy a magyar társadalom rendelkezik civil szolidaritási tartalékkal, amit nagy válsághelyzetekben mozgósítani tud a katasztrófa elhárítására. Ehhez a szolidaritási potenciálhoz azonban, dacára annak, hogy a cselekvők tudatában vannak az elmulasztott állami felelősségnek, csak kismértékben társul a strukturális, rendszerszintű változtatás reménye. A legnagyobb hiányosságokra rámutató válsághelyzetek kezelésével csendben kompenzálja a jóléti és szolidaritási feladatait leépítő államot.
A szolidaritási mező dinamikáját meghatározó három típust az egészségügyi ágazathoz kapcsolódóan is jellemzőnek találták. A segítők többsége a szolidaritásnak egy hétköznapi, feladatorientált logikáját követve igyekezett gondoskodni az ellátórendszerekből kimaradt rászorulókról és a szakdolgozókat támogatni technológiai, érzelmi és szimbolikus eszközökkel. A járvány ugyan sokkal láthatóbbá tette az egészségügyi szektor hiányosságait, az intézményi struktúrák átalakításának vágya, és még inkább egy ennek elkötelezett aktivitás csak az ágazatban dolgozó (kisszámú) interjúalanynál jelent meg. Ugyanezt nem találták jellemzőnek azokra a szakmán kívüliekre, akik az egészségügyi rendszerhez civil tevékenységük révén kötődtek. Vagyis a helyzetet átlátó és a civilekkel együttműködő egészségügyi személyzet magára marad, a strukturális változtatáshoz nem kapott támogatást azoktól, akik a rendszer erőforráshiányát rövidtávon pótolni igyekeztek.
Az eseményről bővebben: tk.hu