Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
Az Országos Bírósági Hivatal a törvényszékekkel együttműködve dolgozta ki és tette közzé a bíróság honlapján folyamatosan elérhető okiratsablonokat, melyek a civil nyilvántartási eljárásokban történő alkalmazásuk révén jelentős segítséget nyújtanak az ügyfeleknek az egyes okiratok elkészítésében.
 
Az eddigi sablonjaink  (egyesület, alapítvány, sportegyesület) most újabb, a szövetségre vonatkozó okiratsablonokkal egészültek ki. Emellett valamennyi szervezet vonatkozásában készült felügyelő bizottsági tagság elfogadására vonatkozó nyilatkozat minta is.
 
Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a sablonok használatával kiküszöbölhetőek a gyakorlatban tömegesen előforduló hibák, így a szervezetek bejegyzése egyszerűbbé és gyorsabbá válik, ezért mindenképpen ajánljuk azok használatát.
 
Az okiratsablonok ide kattintva érhetőek el.
 
Budapest, 2016. május 18.
 
forrás: birosag.hu