Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Civil Díjat a NIOK Alapítvány épp azért alapította, hogy széles közönség számára is ismertebbé váljon a civilek tevékenysége, munkája össztársadalmi hatása.

Civil Díj 2018Nagyításért kattints a képre! További fotók >>>

Idén harmadszor osztották ki a Civil Díjakat. 117 projekt érkezett a 7 kategóriában kiírt pályázatra. A nyertesek között található állatvédő alapítvány, daganatos gyermekek szüleiből létrejött szervezet, gyermekjogi program, és mozgássérültek sportolási lehetőségével foglalkozó szervezet is. A 7 kategória nyerteseit neves kommunikációs szakemberek, a nonprofit és a forprofit szektort is képviselő szakértő zsűri választotta ki. A nyolcadik díj sorsáról a döntőbe jutott projektek közül a közönség szavazott.

Nyertesek:

  • Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt – Rehab Critical Mass Alapítvány, #téma -Teljes Értékű Metrót Akció
  • Legnagyobb hatású projekt – Hintalovon Alapítvány - YELON
  • Legígéretesebb új szervezet – Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos, Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért
  • Legjobb adománygyűjtő kampány – SUHANJ! Alapítvány - Ne intézd el egy lájkkal!
  • Legjobb kommunikációs kampány – Jobb Veled a Világ Alapítvány - Énekelj a Földért!
  • Legjobb együttműködés – Janka Tanya Nonprofit Kft. - Kéz a kézben a sérültekért
  • Legjobb civil akció – 13 állatvédő civil szervezet összefogása (1. Állatmentő Szolgálat Alapítvány, 2. Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület, 3. Morzsa Állatvédelmi Alapítvány, 4. Uszkárokért Állat és Természetvédelmi Egyesület, 5. Zseton Állatvédő Egyesület, 6. Noé Állatotthon Alapítvány, 7. Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület, 8. Vahur Ajka és Térsége Állatvédő Egyesület, 9. Ebremény Kutyavédő Egyesület, 10. Csivava Fajtamentő Egyesület, 11. Rex Kutyaotthon Alapítvány, 12. Állatvédők Vasi Egyesülete, 13. ”Állat és Ember” Állat- és Természetvédő, Kulturális és Szabadidő Egyesület) - A söjtöri szaporítótelep felszámolására
  • A közönségdíjat a 13 állatvédő civil szervezet összefogása nyerte.

A gálán külön elismerésben, különdíjban részesült a Civilizáció csoport, a Hősök Vétója kezdeményezéséért, melyen több tízezer ember állt ki a civilek munkájáért.

Gerencsér Balázs, a NIOK igazgatója elmondta, hogy legyen szó a kicsi, helyi vagy épp a nagy, országos szervezetekről most mindenki nehezített pályán próbál helytállni. Az egész szektort sújtó komoly anyagi nehézségek és támadások ellenére nagyon sok szervezet végez kiváló, példamutató szakmai munkát.  A Civil Díj szervezői nagyon büszkék rá, hogy a civil szekdítort is jellemzi a magas színvonalú tevékenység, amelyekből idén több, mint harmincat mutattunk be a nagyközönségnek.

"A társadalmi szervezetek elkötelezett és pótolhatatlan munkája nélkül szegényebb lenne a minket körülvevő világ. A Civil Díj fontos visszacsatolása mindannak az erőfeszítésnek és kimagasló teljesítménynek, amit a civilek tesznek azért, hogy egészségesebb környezetben és egyenlőbb társadalomban élhessünk. Öröm számunkra, hogy értékalapú bankként támogathatjuk, és ünnepelhetjük meg sikereiket." - mondta a Civil Díj főtámogatójaként, a MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba.

A Civil Díj együttműködő partnere a Civil Iránytű Alapítvány, főtámogatója a MagNet Bank, támogatója és médiapartnere az NLCafé és a nonprofit.hu.