Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Kóbor ebek ivartalanításának támogatása állatmenhelyek számára

Az Agrárminisztérium ezúton meghirdeti a kóbor ebek ivartalanításának támogatása állatmenhelyek számára 2019. évi pályázatokat. Támogatási igényt civil szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) nyújthatnak be az állatvédelem területén végzett hasznos tevékenységük megvalósítását elősegítő pályázatra.
96 millió forintra pályázhatnak az állatmenhelyeket működtető civil szervezetek. A pályázatokat 2019. október 18-ig a pályázati kiírásban szereplő módon lehet beadni. Minden pályázó csak egy pályázatot nyújthat be. Egy jelentkező legalább 1 millió, legfeljebb 10 millió forint összegre pályázhat.
A pályázati felhívások szövegét, a pályázati adatlapot, nyilatkozatot, költségtervet és az átláthatósági nyilatkozatot itt

http://www.elbc.hu/palyazatok

érhetik el.
Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.

Sikeres pályázást kívánunk!

forrás: kormany.hu