Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Legyél te is Világszép önkéntes!

A 2010-ben alapított és azóta folyamatosan bővülő, fejlődő Világszép Alapítvány küldetése, hogy elfogadó szeretetet és egyéni figyelmet adjon gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknek; szeretnénk, ha megtapasztalhatnák: a világ számukra is szép és lehetőségekkel teli. Szakmai terveink megvalósításában, programjaink sikerében oroszlánrésze van önkénteseink lelkes munkájának, odaadó támogatásának.

A mentor program az egyik legfrissebb, ám máris nagyon eredményes, a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt rendkívül sokat jelentő kezdeményezésünk. Szeretnénk, ha idén ősztől még több gyermekvédelemben élő fiatal tapasztalhatná meg a Világszép figyelem, elfogadás és gondoskodás különleges élményét, ezért bővíteni szeretnénk mentorcsapatunk önkénteseinek körét.

Mentoraink nyitott, pozitív egyéniségek; gondolkodásuk megoldásközpontú; rugalmasan reagálnak egyéni igényekre és helyzetekre; mindemellett aktív tagjai színes, kreatív, önfejlesztő mentorközösségünknek. A Világszép mentorok az alapítványhoz való csatlakozáskor vállalják, hogy legalább egy éven keresztül nagyjából havi négy órát vagy hetente egy órát a mentoráltjukkal töltenek.

Mentorainknak rendszeres csoportos és egyéni konzultációs lehetőséget, különböző közösségépítő programokon való részvételt, és jó hangulatú, támogató közösséget biztosítunk.

Ha te is szeretnél arra az izgalmas önismereti útra lépni, melynek során az önkénteseink és a gyerekek együtt fedezik fel magukban és egymásban a „legszebb szépet”, akkor szeretettel várjuk jelentkezésedet alapos, sokrétű felkészítő képzésünkre, melynek elvégzése feltétele a mentorainkhoz való csatlakozásnak.

Az idei, ősszel induló KÉPZÉS DÁTUMAI: OKTÓBER 5-6. (Budapest) és OKTÓBER 26-27. (Paloznak). A képzésre való jelentkezéshez minél hamarabb, de legkésőbb 2019. AUGUSZTUS 20-ig juttasd el ÖNÉLETRAJZODAT és MOTIVÁCIÓS LEVELEDET a borsos.rita@vilagszepalapitvany.hu e-mail címre.

Ha szeretnél többet megtudni a Világszép Alapítványról, az önkéntességről, vagy kérdésed van a jelentkezéssel kapcsolatban, látogass el web oldalunkra (www.vilagszepalapitvany.hu), vagy keress minket bátran a 70/366-2978-as telefonszámon!