Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Jogszabály rögzíti azt is, hogy milyen juttatások adhatók az önkéntesnek. Fontos, hogy a törvényben meghatározott juttatásokat a fogadó szervezet csak akkor nyújthatja járulékmentesen és az önkéntes számára pedig adómentes módon, ha bejelentkezik a közérdekű önkénteseket fogadó szervezetek nyilvántartásába!  Ezzel a jogszabály elismeri a szervezeteknek az önkéntesek foglalkoztatásával kapcsolatban felmerült költségeit. Ez azért is fontos, mert így az önkéntesnek adott juttatások nem minősülnek természetbeni juttatásnak, azaz az ilyen juttatások után nem kell adót és társadalombiztosítási járulékot fizetni. (Az SZJA törvény 7.§ (1) y) értelmében nem minősül a magánszemélynél jövedelemnek, így adó sem terheli a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény alapján az önkéntesnek nyújtott, ellenszolgáltatásnak nem minősülő juttatást.) Fontos, hogy az önkéntesnek nyújtott juttatás mindig reális és indokolható legyen. Pl. havi két-három önkéntes látogatás esetén nem indokolt egy teljes havi bérlet elszámolása, vagy egy kerékpár vásárlása az önkéntes számára, amit ő magán célra is használhat. Ugyanez a logika érvényesíthető más a tevékenység ellátásához szükséges juttatások esetén (pl. étkezés, munkaruha, képzés, stb.)

Az önkéntesnek adható juttatások közös jellemzője, hogy minden juttatás a közérdekű önkéntes tevékenységgelösszefüggésben adható, az önkéntes tevékenység ellátásához szükséges mértékű vagy mennyiségű. Ilyen ellenszolgáltatásnak nem minősülő juttatáso:

  • Munkaruházat, védőfelszerelés és anyag
  • Utazás, szállás étkezés költsége
  • az önkéntesnek a közérdekű önkéntes tevékenység biztonságos ellátása érdekében biztosított védőoltás, szűrővizsgálat és más betegségmegelőző szolgáltatás,
  • Iskolarendszeren kívüli képzés költségei
  • az önkéntes tulajdonában álló, a közérdekű önkéntes tevékenység ellátásához szükséges állat élelmezésének, ellátásának, képzésének biztosítása,
  • az önkéntes tulajdonában vagy használatában álló eszköz - közérdekű önkéntes tevékenység ellátása érdekében történő - működtetéséhez szükséges feltételeknek az önkéntes részére történő biztosítása, illetve ezek bizonylattal igazolt költségének megtérítése,
  • Az önkéntes halála, sérülése egészségkárosodása érdekében kötött biztosítás díja (Fontos, hogy Magyarországon a fogadott önkéntesek számára baleset vagy felelősségbiztosítás megkötése általánosságban nem kötelezettsége a fogadó szervezeteknek, de az esetleges kockázatok mérlegelése és a Köt. felelsségi körökre vonatkozó passzusainak (Köt. 9. § és 10. §) megismerését ajánljuk minden önkéntest fogadó szervezet és intézmény figyelmébe.)
  • az önkéntesnek külföldön végzett közérdekű önkéntes tevékenység esetén, illetve a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező nem magyar állampolgár által végzett közérdekű tevékenység esetén adott napidíj, ha annak egy hónapra számított összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér mindenkori havi összegének húsz százalékát (2023-ban 46.400 Ft/fő/év, nem szervezetenként, hanem személyenként összesen).
  • Jutalom, amely nem lehet több éves szinten, mint a minimálbér havi összegének 20%-a (2023-ban 46.400 Ft/fő/év, nem szervezetenként, hanem személyenként összesen).

A juttatásokat az írásbeli önkéntes szerződésben rögzíteni kell.

Támogasd a nonprofit.hu-t!

Ha fontos neked, hogy minél több friss, releváns és nélkülözhetetlen tartalom eljusson a civil szervezetekhez, járulj hozzá a nonprofit.hu működéséhez.