A Fővárosi Önkormányzat áprilisban pályázatot hirdetett az önkormányzati ingatlanok civil-közösségi hasznosításáról, amelynek leadási határideje május 14-én volt. A pályázat keretében budapesti civil szervezetek konzorciumai jelentkezhettek arra, hogy a Keleti pályaudvar előtt három, eddig üresen álló, újállapotú üzlethelyiséget bérleti díj nélkül használatba vehessenek 3 hónapra. A leadási határidőig nem érkeztek be pályázatok, ezért szeretnénk felmérni, mi tántorította el a civil szervezeteket a pályázástól, mit lehetne módosítani a kiíráson ahhoz, hogy az vonzóbb lehetőség legyen.
Köszönjük, ha a következő linken található kérdőív legkésőbb május 28-ig történő kitöltésével hozzájárul ehhez a felméréshez, mely ide kattintva érhető el.
Emellett, ha szívesen megosztaná velünk bővebben is a témával kapcsolatos véleményét, illetve szervezetének vagy a tágabb budapesti civil szférának a kapcsolódó igényeit, akkor személyes (online) beszélgetésre invitáljuk. Időpontot a civiliroda@budapest.hu címre küldve időpontjavaslattal ellátott levéllel lehet kérni a május 30. - június 16. közé eső hétköznapokra.
Forrás: Civil Hírlevél