Hírek
Hír
Nagy siker: kikerült a közhasznú civil szervezetek széles körét támadó rész a Stop Soros törvénycsomagból
2018. május 22.


2893


Köszönjük minden támogatónknak, civil szervezeti partnereinknek a kiállást, aktivitást, mert a hazai civil szervezeteket nagyon érzékenyen érintő, teljesen szakmaiatlan, kártékony szabályozási ötlet a közhasznúságról a jelenlegi törvénytervezetben már nem szerepel!

A tegnap beterjesztett tervezetek (T/19776, T/19775, T/19774) már nem tartalmazzák a közhasznúságot a külföldi támogatástól függővé tevő szakaszt. Mint korábban írtuk, ez a változtatás a külföldi támogatást is fogadó szervezetek mintegy 85%-át lehetetlenítette volna el. Büszkék vagyunk rá, hogy civil összefogásokon, nyilvános tiltakozásokon, az érdekérvényesítés számos csatornáján keresztül sikert tudtunk elérni. Úgy érezzük, erre csak együtt lehettünk képesek, ezért külön köszönet a különféle civil szervezetek laza összefogásának, a Civilizációnak, és hagyományosan aktív zöld szervezetek közös fellépését szervezőknek, na és minden névtelen lobbistának..:)

 Sok új, a civil érdekvédő munkára veszélyes, akár precedenst teremtő rész azonban megjelent a tervezetben, ezért további lépések szükségesek. Biztatunk mindenkit, kövesse oldalunkat, hogy naprakész információkhoz jusson!


fotó: Dörgő Zsuzsa




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása” című (GINOP-5.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegség megelőzése érdekében” című (EFOP-1.8.7-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
Az Új nemzedékek jövőjéért kollégium 2019-es pályázatai
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Transznacionális együttműködések” című (EFOP-5.2.2-17 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Lépj egy fokkal feljebb! - Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása” című (EFOP-3.1.10-17 kódszámú) felhívás.
Címkék