Hírek
Hír
Pert vesztett a Kehi a civileknél elrendelt vizsgálatok ügyében
2015. március 24.


1552


A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezetnek adott igazat a bíróság abban a perben, amelyet a TASZ a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) ellen indított a norvég pénzek ügyében az érintett civil szervezeteknél zajló vizsgálatok miatt.

A TASZ-nak mindenben igaza volt és a Kehinek ki kell adnia az adatokat arra vonatkozóan, ki adta az utasítást a civil szervezetek elleni vizsgálatok megindítására a norvég pénzek ügyében – írta közleményében a TASZ a bíróság február végi elsőfokú döntésére hivatkozva.

A jogvédő szervezet tavaly szeptemberben perelte be a Kehit a vizsgálatok miatt, miután "a kormány támadássorozatot indított a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott civil szervezetekkel, köztük a TASZ-szal szemben" – írták.

Ennek részeként a Kehi különböző dokumentumok átadására szólította fel a szervezetet, melyet a TASZ megtagadott, mivel vitatta az ellenőrzés jogalapját. Ugyanakkor a nyilvánosság tájékoztatása és az átláthatóság érdekében a TASZ az interneten elérhetővé tette a támogatás felhasználásával kapcsolatos adatokat – tették hozzá.

"A kormányzati ellenőrzés politikai és jogi fonákságát jól mutatja, hogy maguk az ellenőrzés alatt álló szervezetek sem tudhatták meg, hogy ki és milyen indokokkal adott utasítást a vizsgálat megindítására" – közölte a TASZ.

A törvény szerint három opció lehetséges, a kormány, a miniszter vagy a miniszterelnök utasíthatja a Kehi elnökét. A TASZ szerint ugyan a civilek ellenőrzése ekkor már rég megindult, a szervezet közérdekű adatigénylését döntés megalapozó adatokra hivatkozva utasították el.

Bő félévvel később a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében úgy döntött, hogy az alperes Kehinek ki kell adnia, hogy a kormány, a miniszterelnök vagy a miniszter döntése alapján rendelték-e el a vizsgálatot, szóban vagy írásban történt-e az utasítás és amennyiben írásban, akkor az utasítást tartalmazó dokumentumot is.

"Az ügy jogi megítélése kristálytiszta, ennek ellenére számítunk a Kehi időhúzó fellebbezésére. A TASZ készen áll rá, hogy folytassa a jogi harcot a Kehi-ellenőrzés hátterének felderítéséért és a közérdekű adatok nyilvánosságáért” – idézte a közlemény Hidvégi Fannyt, a TASZ információszabadsággal foglalkozó programvezetőjét.

forrás: hvg.hu




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Elsőként lakhatás” című (VEKOP-7.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás” című (KEHOP-1.2.1 kódszámú) egyszerűsített e ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)” című (VEKOP-7.1.4-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége pályázatot hirdet Éneklő Magyarország címmel amatőr énekkarok munkájának szakmai elismerésére.
Pályázat
Az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás 2019. január 1-jei megszüntetésével párhuzamosan a kormány kialakította az előadó-művészeti szféra költségvetési előirányzaton keres ...
Címkék