Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Korábban csak nők, idén először viszont férfiak is szépültek a rákoscsabai Válaszút Háza Női Rehabilitációs Intézmény önkéntesek által szervezett programján. Ilyen szépségnapot három évvel ezelőtt szerveztek először a szállón élő hajléktalan hölgyeknek. „Programjaink abban nyújtottak segítséget, hogy lakóink a megjelenésükre is tanuljanak meg újra gondot fordítani. Mindenkiben ott van ugyanis a vágy, hogy szépnek lássák, de a társadalom perifériáján a mindennapi küzdelmek mellett ez háttérbe szorul, szinte lehetetlen. Ezeket a vágyakat és igényeket teljesen felülírják a negatív tapasztalatok és gondolatok” – mondta el Győri Anna, a rehabilitációs intézmény vezetője. Kiemelte, hogy ahhoz, hogy ezek az emberek is visszailleszkedjenek a társadalomba és a munka világába, elengedhetetlen, hogy a folyamatos lelki gondozás és életvezetési tanácsadás mellett a megjelenésükre is figyeljenek. Sikeres állásinterjú például elképzelhetetlen kellemes, ápolt megjelenés nélkül.

Az intézményben a szépségnapnak már komoly hagyománya és eredményei vannak, az előző évek rendezvényei után pedig nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett a lakóktól arra vonatkozóan, hogy ezek az alkalmak hogyan segítették őket önbizalmuk helyreállításában és az új élet elkezdésében. Már vannak igazi sikertörténetek is: az egyik tavalyi lakó idén már albérletből látogatott el a rendezvényre, hogy idén is részt vehessen azon. Az eredmények tényleg látványosak: a szálló ellátottjairól elsőre nem is gondolnánk, hogy hajléktalanok.

forrás, fotók: mno.hu