Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A törvénymódosítást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőinek és szenátorainak egy csoportja, valamint egy liberális képviselő kezdeményezte. A kezdeményezést 2015 októberében elutasította a felsőház, de ez év júniusában elfogadta a parlament alsóháza, mely a döntő ház volt ebben a kérdésben.

A törvénymódosítás értelmében a közpénzt felhasználó pártokra, sportegyesületekre, civil szervezetekre, valamint a közszolgáltatásokat végző cégekre ugyanazok az átláthatósági szabályok vonatkoznak ezentúl, mint a közintézményekre. Kötelesek kérésre kiadni többek között a szervezeti keretükre, a működésükre, a vezetőségükre, a költségvetésükre, a gazdálkodásukra és a közpénz elköltésére vonatkozó információkat.

A törvény értelmében az írásban benyújtott közérdekű adatigénylésre az érintett intézmények, szervezetek és cégek tíz napon belül, átfogóbb adatigénylés esetén pedig 30 napon belül kötelesek válaszolni. A módosított törvény azt is előírja, hogy a hatálya alá eső szervezetek kötelesek évente tevékenységi jelentést készíteni, amelyet a Hivatalos Közlönyben kell megjelentetniük.

A Digi 24 hírtévé által megszólaltatott politikusok természetesnek találták, hogy ezentúl a pártoknak is be kell számolniuk a gazdálkodásukról, és úgy vélték: ez a választói bizalom megerősödéséhez vezethet.

forrás: webradio.hu