Május 5. világszerte az Egyenlő Esélyek Napja. Ezen a napon a Fogyatékos Emberek Világszervezete Európai Régiójának kezdeményezésére kontinensünk számos országában a fogyatékosokkal foglalkozó szervezetek, önkéntesek, és maguk az érintettek is rendezvényekkel ünneplik az Esélyegyenlőség Napját.
Ez a nap a fogyatékosság-tudat napja az egyenlő jogokért a diszkrimináció ellen.
A MEOSZ május 10-én hatodik alkalommal rendezi meg 'Esélyegyenlőség Napja' címmel rendezvényét a Lurdy Házban, melynek célja, hogy a sérült emberek közelebb kerüljenek a társadalom többi tagjához, megismerjék egymás problémáit. Emellett közösen szórakozzanak, és együtt töltsenek el egy napot. Idén a rendezvény - az előző évihez hasonlóan - kapcsolódik a MOTESZ (Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége) szervezésében megrendezésre kerülő REHA-HUNGARY Gyógyászati Segédeszköz Kiállításhoz, és az ehhez kapcsolódó konferenciákhoz, fórumokhoz. A belépés ingyenes!
Az első két nap főleg a szakmai konferenciáké, sportprogramoké, gyógyászati segédeszköz kiállításé, a harmadik napon pedig a szórakozás lép elő térbe. A koncerteken kívül lesz még kerekes székes divatbemutató, szellemi vetélkedő, és sok-sok meglepetés.
Részletes Program
Időpont I. színpad
10.00-10-40 Megnyitó Medgyessy Péter miniszterelnök és Dr. Hegedüs Lajos, a MEOSZ elnökeKözreműködik: a Szenátorok Kórusa Gördülő Tánccsoport Verset mond Maklári-Bódi István, valamintJelbeszéddel Pályi Ferencné siket versmondó
10.40-11.00 Animal Cannibals
11.00-11.15 Adamecz László fütyül
11.15-11.40 Simly-Show műsora
11.40-12.10 SINOSZ Szegedi Szervezete: Csoszogi az öreg suszter - novella és
a Jó vagy rossz - kabaré
12.10-12.20 Lukács Bálint énekel
12.20-12.50 Komáromi István énekel
12.50-13.20 Roll Dance Együttes műsora
13.20-13.45 A Csütörtök 12 együttes fellépése
13.45-14.15 Márió énekel
14.15-14.50 Ebédszünet
14.50-15.20 Csongrádi Kata énekel
15.20-15.40 Ayala műsora
15.40-16.00 Mikorosztasz tánccsoport
16.00-16.30 A Máriás Huncut Gyógyzenekar műsora
16.30-17.00 Maksa Zoltán műsora
17.00-17.30 Deák-Bill Blues Band zenekar játszik
17.30-18.00 Hevesi Tamás énekel
Időpont II. színpad
10.00-12.00 Gyerek műsor
12.00-12.15 Keller Péter mesét mond
12.15-12.40 A SINOSZ Corodini bűvészklub (siket bűvészek) fellépése
12.40-13.10 Nagy Bandó András műsora
13.10-13.40 Csonka András énekel
13.40-14.10 A Princess Együttes játszik
14.10-14.25 Divatbemutató
14.25-14.55 Szellemi vetélkedő döntő
14.55-15.25 Bacsa Ferenc műsora
15.25-15.55 Mary Zsuzsi énekel
15.55-16.10 Maklári-Bódi István énekel
16.10-16.30 A Kék virág együttes énekel
16.30-17.00 A Dual Mim (siket pantomimesek) műsora
17.00-17.30 A Help együttes műsora
17.30-18.00 A Fiesta együttes műsora
18.00-20.00 A ESZCSM műsora fogyatékos résztvevőkkel
A Gördülő Tánccsoport műsora
A debreceni Némajáték Csoport műsora
A Down Alapítvány műsora
Vak fellépők