Az Országgyűlés előtt a civil törvény

2011. november 07.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton benyújtotta az Országgyűlésnek az egyesülési jogról, a közhasznúságról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt - jelentette be Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

A politikus hangsúlyozta: rendkívül hosszú és alapos előkészítő munka előzte meg a törvény benyújtását. Tavaly nyáron a minisztérium felmérte a civil szektor legsúlyosabb problémáit, azokat a jogi nehézségeket, amelyek gúzsba kötik egy civil szervezet életét.

A tervezet első koncepcióját idén júniusban hozta nyilvánosságra a tárca a kormany.hu portálon, majd az ezt követő társadalmi konzultáció során beérkezett javaslatokkal kiegészülve készült el a benyújtott verzió - emlékeztetett Latorcai Csaba.

A legfontosabb változásokról a helyettes államtitkár elmondta, a tervezet elfogadása esetén Magyarországon kiteljesül az egyesülési jog és az egyesülési szabadság. Létrejöhet egy olyan szervezeti forma, a "civil társaság", amelyet mindenfajta bírósági regisztráció nélkül, személyek közös céljai, elhatározásai mentén alakíthatnak meg a polgárok - emelte ki.

A tervezet egységesíti és egyszerűsíti a civil szervezetekre vonatkozó különböző gazdálkodási szabályokat is - világított rá. Ez azért jelentős újítás - mutatott rá Latorcai Csaba -, mert az elmúlt húsz évben olyan jogszabályi dzsungel alakult ki a területen, ami sokszor egymásnak ellentmondva nehezítette, sőt sokszor lehetetlené tette a civil szerveztek jogszabálykövető magatartását.

A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a támogatási rendszer is megújul. Felidézte: az elmúlt évben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Állami Számvevőszék is vizsgálta a civil támogatásokat.
A javaslatba beépítették ezen vizsgálatok eredményeit is, így létrejöhet a Nemzeti Együttműködési Alap. Az Alap lehetőséget biztosít a civil szerveztek számára, hogy egy nagyon egyszerű pályázati rendszeren keresztül, sőt sok esetben normatív módon jussanak pénzügyi forrásokhoz - húzta alá.

A törvénytervezetnek köszönhetően a jövőben lényegesen egyszerűbbé és átláthatóbbá válhat a civil világ, ezzel is erősítve a Kormány és a civil szektor közötti partneri együttműködést - zárta szavait Latorcai Csaba.

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos társadalmi egyeztetés eredményéről itt olvashatnak.

A törvényről szóló háttéranyagot megtalálják a kapcsolódó dokumentumok között.

forrás: kormany.hu


Címkék
civil szervezet, civil törvény, közhasznú tevékenység, NIOK Alapítvány, döntéshozó szerv