Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

- Sajnos, az önkormányzattól eddig még nem kaptunk pénzt, pedig már augusztus van - mondta el Mándli Géza, a Letenyei Körzeti Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, aki felhívta lapunk figyelmét a problémára. Eddig a város rendszeresen támogatott minket, nem nagy összeggel ugyan, de az is jól jött. A pénzből a működési költségeinket finanszíroztuk, többek közt a 34 éves Steyr szerkocsi tankolását, karbantartását. A gondot az okozza, hogy a hivatásos tűzoltóságok államosítása után mi, önkéntes tűzoltók is átkerültünk az önkormányzatoktól az államhoz, s ezzel a pénzeszközök bizonytalanná váltak, mivel a katasztrófavédelem pályázatai a működést már nem támogatják.

Mándli Géza utalt arra: ha dolgozni akarnak - márpedig nem csak akarnak, hanem kell is nekik a hivatásos tűzoltósággal kötött együttműködési megállapodás alapján -, támogatóktól, esetleg bérmunkából kell bevételt gyűjteniük. Ez viszont vagy sikerül, vagy nem.

Halmi Béla, Letenye polgármestere megerősítette: a támogatás kifizetésével a büdzsé szűkössége miatt meg kell várniuk a szeptemberi adóbevételeket.

Hasonlóan bizonytalan helyzetről számoltak be más önkéntes tűzoltóegyesületek vezetői is. A murakeresztúri szervezettől Tislerics Antal azt mondta: az önkormányzattól korábban évente 460 ezer forintos támogatást kaptak, azonban az idén eddig csak 160 ezret. A további a település anyagi helyzetének függvénye.

A Miháldi Önkéntes Tűzoltóegyesület parancsnoka, Gergely Norbert úgy fogalmazott: eddig is nehéz volt az önkéntesek léte, működése, most azonban igazán bajban lesznek.

- Ha például pályázati pénzt szeretnénk a javításra, csak az állami szervizbe vihetjük a járművet - mondta. - A kocsink szivattyújának felújítására kértünk árajánlatot, meg is jött, nettó 1,7 millió forint lenne. A kisebb hányada ennek pályázható, de a többit, a nagyobb részt nekünk kellene mellé tenni. Kérdem én, miből? Így tönkremennek az egyesületek.

Tar András tűzoltó alezredesnek, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelőjének tolmácsoltuk a felvetéseket.

- Való igaz, az elmúlt években lehetett pályázni a működés támogatására is, amiben benne volt a gépjárművek fenntartása és bizonyos mértékig a rezsiköltség, ám 2012-től ez megváltozott - mondta. - Helyettük a gépjárművek javítására, védő-, és légzőeszközök felújítására, illetve utóbbiak beszerzésére, továbbá oktatásra, képzésre biztosítunk forrásokat. Az a célunk, hogy az önkéntes egyesületeket minél magasabb szakmai szintre hozzuk fel, ami eddig kicsit háttérbe szorult, mert mindenki a működésre koncentrált. Hozzáteszem, a pályázat keretösszege 120 millió forint, ami tényleg nem sok, de sajnos, a mi lehetőségeink is végesek. Amúgy az egyesületek nem csak a katasztrófavédelem által, hanem minden más, civileknek meghirdetett pályázaton is indulhatnak.

Baj lenne, ha megszünnének

Strázsai Zoltán, a Zala Megyei Tűzoltószövetség elnöke ugyancsak borúlátó. Elmondta: az államosítás ellenére alapvetően az önkormányzatoknak kellene támogatni a még működő, vonulós szervezeteket, a szabályozás ugyanis így szól. Nem milliókról, hanem csak pár százezer forintról van szó évente, ám az önhikis, vagy rossz anyagi helyzetben lévő helyhatóságok ezt sem tudják biztosítani. Az elnök szerint félő, hogy a kialakult helyzet miatt több egyesület megszűnik majd - ami azért is baj lenne, mert ezeknek a csapatoknak helyben óriási a közösségépítő erejük is.

forrás: zalaihirlap.hu