Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
A Lidl Magyarország újra adománygyűjtő akcióba kezdett, ezúttal a megjelölt, Pilos márkanevű magyar tejtermékek árából termékenként három forintot juttat el a Gyermekétkeztetési Alapítványnak. Az Alapítvány a „Lidl Mindenki Ebédel” programjának keretében biztosítja a rászoruló gyermekek étkezését. „Mi a Lidl-ben fontosnak érezzük azt, hogy tegyünk valamit, amitől az éhező gyerekeknek jobb lehet” – mondta Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke. „Ezért döntöttünk úgy, hogy élünk a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel, és segítünk azokon, akik leginkább rászorulnak a támogatásra” –tette hozzá. A Lidl esetében nem ez az első alkalom, hogy vásárlói bevonásával segíti az Alapítványt, az elmúlt években több alkalommal szervezett adománygyűjtő akciót, akkor a vásárlók által összegyűjtött összeget duplázta meg. A mostani alkalommal a magyar beszállítók tejtermékeinek fogyasztására buzdítja vásárlóit, hiszen így a magyar termékek vásárlásával segíthetnek az éhező gyerekeken. Az adománygyűjtő akció országszerte 158 Lidl áruházban folyik, a mai naptól nyolc héten keresztül.