Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
Több, mint 131 millió forintot nyert el a Fehér Bot Alapítvány 4 projekt megvalósítására. Ezen projekteket ünnepélyes nyitókonferencián mutatják be az Alapítvány Vezetői 2010.szeptember 30-án, csütörtökön.
-Tehetségsegítő esélyegyenlőségi program az Észak-alföldi Régióban
A Helen Kellerről elnevezett Program keretében 50 fő tehetséges, fogyatékossággal élő, fiatal kaphat valódi igényekre és szükségletekre alapozott segítséget. Az egyenlő hozzáférés céljából az akadályozott fiatalok a közvetlen tehetséggondozásra, tanórán kívüli célzott ismeretbővítésre számíthatnak, valamint hozzátartozóik számára az iroda mentori, tanácsadási szolgáltatásokat is nyújt és segítik a tehetséges fiatalok önszerveződését. A projekt pénzügyi alapja a TÁMOP 3.4.4/B Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő pályázaton elnyert 9.935.500,- forint.
- „Trambulin” Komplex Fejlesztési Program az Esélyegyenlőségért Hajdú-Bihar megyében
- A program során 50 fő fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű személy részére nyílik lehetőség komplex fejlesztésre, képzésen való részvételre (Számítástechnikai alapismeretek látássérültek számára; ECDL; Frissítőmasszőr képzés), illetve munkakipróbálásra. A program célja, hogy azon fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű személyek számára nyújtson segítséget, akik nem csupán egészségügyi állapotukból adódóan, hanem szakképzettség, munkatapasztalat hiányában, illetve elavult szakképzettségük miatt halmozottan hátrányos helyzetűek a munkaerőpiacon. A projekt a TÁMOP - 5.3.1.-C-09/2 “Első lépés” – alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai pályázaton elnyert 59.992.500,- forintból valósul meg.
-„HELYT-ÁLLÁS” Komplex esélyegyenlőségi program (TÁMOP-5.5.1.A-10/1-2010-0002)
A projekt célja a térség hátrányos helyzetű, képzetlen, tanulásban akadályozott és hallássérült fogyatékos személyek munkaerő-piaci integrációjának elősegítése, bolti eladói és irodai asszisztensi képzések által. A képzés kezdete várhatóan 2011 februárja. A projekt megvalósításához a TÁMOP-5.5.1.A-10/1 Horizontális célkitűzések megvalósulását elősegítő helyi közösségi kezdeményezések, programok támogatása pályázat szolgáltatja a pénzügyi alapot, melynek keretében 44.798.788,- forintot nyert el a Fehér Bot Alapítvány.
A három projekt az Európai Unió támogatásával, Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
„Lépésről lépésre” munkába/ képzésbe AMSZ-2010 program
A program során az alapítvány 41 aktív korú álláskereső látássérült személy bevonása mellett 10 fő nyílt munkaerő-piaci elhelyezését, vagy képzésbe közvetítését vállalja. A látássérült álláskeresők és a nyitott munkáltatók számára többféle munkaerő-piaci szolgáltatásokat biztosítanak. Irodák várják az ügyfeleket és a munkáltatókat Debrecenben és Nyíregyházán is. A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásából a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi központ közreműködésével valósul meg. A program teljes költségvetése 17.549.420 Ft. A megvalósítás időtartama 2010. augusztus 1-től 2011. november 30-ig tart.
 
A Fehér Bot Alapítvány továbbra is szerteágazó szolgáltatásokkal és komplex intézményrendszerrel várja fogyatékossággal élő ügyfeleit az Észak-alföldi régióból. A segítő cél érdekében a feladatok között szerepel elemi és foglalkozási rehabilitáció, felnőttképzés, programszervezés, az Ifjúsági iroda, valamint a támogató szolgálatok munkája is.
Amennyiben a szolgáltatások felkeltették érdeklődését, az alábbi elérhetőségeken állunk rendelkezésükre:
Fehér Bot Alapítvány
Fehér Ildikó
H-4029 Debrecen Eötvös u. 34.
Tel.: 52/788-770