Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület köszöni azon szervezetek és magánszemélyek adományait, amelyet az Egyesületen keresztül juttatok el a vörösiszap katasztrófa sújtotta települések lakóinak. A mai napig 1 200 000 Ft  adomány érkezett be , amelyből 40 pár gumicsizmát és lúgálló védőkesztyűt, 750 db védőmaszkot vásároltunk és osztottunk szét közvetlenül a rászorulóknak. Az adományokból az eltakarításhoz szükséges eszközöket is biztosítottunk 5 db talicska, 30 db lapát és 10 db kapa került ki Kolontárra. Tekintettel arra, hogy a védőmaszkok naponta cserélendők, továbbra is maszkokra van szükség, illetve védőszemüveget is minden lakosnak viselnie kell  Devecserben, ezért a Csalán Egyesület további védőmaszkok és védőszemüvegek beszerzését tervezi. A védőszemüveg 400 Ft-ba került lakosonként, a maszk 275 Ft-ba naponta lakosonként, így a még meglévő és a jövőben beérkező adományokat erre fordítjuk. Célunk, hogy az ott maradt 3000 devecseri lakosnak biztosítsuk a megfelelő védőfelszerelést. A védőmaszk naponta 825.000 Ft-ba, míg a védőszemüveg 1.200.000 Ft-ba kerül.  

Továbbra is gyűjtük a védőfelszerelések beszerzését szolgáló adományokat, amelyeket a 11600006-00000000-02978495 sz. bankszámlaszámra vár(VÖRÖSISZAP ADOMÁNY közleménnyel), vagy online módon a PayPal rendszeren keresztül (http://www.csalan.hu/adomanygyujtes, http://www.csalan.hu/red-mud-disaster)

Köztudott, hogy a gátépítési és az eltakarítási munkálatokban résztvevők számára kötelező a védőmaszk, a védőszemüveg és más védelmi eszközök használata, ugyanez a lakosság számára is rendkívül fontos saját egészsége megóvása érdekében. Az ÁNTSz mérései és a Pannon Egyetem kutatói egyaránt megerősítik, hogy a szálló por mennyisége Devecser és Kolontár térségében meghaladja az egészségügyi határértéket, ráadásul nagyon maró, lúgos anyagról van szó, amely a légzőszerveket erősen roncsolhatja. Külön veszélyes a lúgos por esetében, hogy annak hatásait nem érezzük rögtön, alattomosan, folyamatosan romló állapotot képes előidézni.
 

Bővebb információ továbbra is tőlünk:
Szalay Timi (30/9460658)
Kiss Renáta (30/7014622),
csala@csalan.hu, www.csalan.hu

Decsi Marci kollégánk részt vett ma a MALZrt. külszíni bányanyitási kérelmének közmeghallgatásán, amint lesz erről infonk, küldjük azt is a listára.
Köszönjük, hogy ilyen sokan segítenek, szakmailag, anyagilag és a sajtó kapcsán egyaránt.
Minden jókat,


Csalán Egyesület

 





 
1%

Csalán... Ha csíped a természetet... támogasd adód 1%-val a Csalán Egyesületet!
Több fa, jobb levegő, elérhető, megfizethető egészséges élelmiszerek.

Adószám: 18925238-1-19


Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület
8200 Veszprém, Rákóczi F. u. 3. I/2
| Levélcím: 8201 Veszprém Pf.222
Tel.: 88/578-390
| Fax: 88/578-391 | Mobil: 30/72-46-766 | www.csalan.hu