Hírek
Hír
Húszéves a TASZ: a szabadság ünnepe online és offline
2014. november 18.


898


A TASZ idén ünnepli a 20. születésnapját. Közös büszkeségünk, hogy a TASZ ma a hazai civil szféra egyik legszélesebb jogvédő tevékenységet folytató, megkerülhetetlen szereplője.

Húsz éve változatlan eltökéltséggel küzdünk azért, hogy Magyarországon az állami kényszer, a hivatali hatalom, a szabadságkorlátozó gyakorlatok, illetve a hétköznapi polgárok csatájában minél többször az utóbbi győzhessen. Születésnapunkat azokkal közösen szeretnénk megünnepelni, akikkel és akikért dolgozunk: mindenkit várunk a TASZ ünnepi programsorozatán.

A kerek évfordulón először is számot vetünk azzal, mi történt az elmúlt két évtizedben velünk és általunk. Ezt egy, a TASZ életét, sikereit, működésének mérföldköveit bemutató kiadvány fogja összegezni. Szeretnénk barátaink segítségével arról is képet adni, milyen sokszínű és változatos az a szabadság, melyért küzdünk, és mely társaságunkat „elnevezte” két évtizeddel ezelőtt. December 4-én a Kolorban magyar képzőművészek, rendezők, énekesek, táncosok, közéleti szereplők beszélnek, slammelnek, rajzolnak, festenek, táncolnak, énekelnek a szabadságról, egyetlen megkötéssel: 6 percük van rá. Másnap, december 5-én a Gödör 2.0-ban tartjuk „hivatalos” szülinapi bulinkat.

Az elszámolás és a bemutatás mellett azonban kérdezni is szeretnénk: a TASZ szűnni nem akaró kíváncsisággal vizsgálja azt a társadalmat, amelyet megismerni, segíteni, szabadabbá tenni szeretne.   „Eljött a te időd!” címmel egy videós játékot indítunk honlapunkon. Arra kérjük a fiatalokat, hogy provokatív állításokra adjanak egyperces, frappáns videóválaszt. A zsűri döntése alapján legjobbnak bizonyuló kisfilmek feltöltőit 100.000 forinttal (a CivilMag jóvoltából), illetve Sziget hetijegyekkel (a Sziget Kft. ajándéka) jutalmazzuk. (A rendezvények részletes programját, illetve a játékleírást csatoltan küldjük). Egy bemutató-kedvcsináló videót már a TASZ elkészített, ez az alábbi címen érhető el: http://youtu.be/EKyENeCaBb4.

Szülinapunk alkalmából a munkánkat figyelemmel követő és támogató közösségtől kérni is szeretnénk: december 31-ig gyűjtünk adományokat az alábbi oldalon, hogy modernebb és megbízhatóbb számítógépekkel és technikai eszközökkel felszerelve végezhessük jogvédő munkánkat.

A következő hetekben megmutatjuk, hogy miért és miként működik a TASZ, hogy mit gondolunk mi, és mit gondolnak mások a szabadságról, illetve a jogvédők feladatairól. Elszámolva az elmúlt húsz évünkkel, és készülve a következő évtizedekre, magunknak és az egész országnak egyetlen dolgot üzenünk - azt, amiért a Társaság a Szabadságjogokért húsz éve létrejött: Joggal vagy szabad!

forrás: tasz.hu




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Lépj egy fokkal feljebb! - Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása” című (EFOP-3.1.10-17 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Transznacionális együttműködések” című (EFOP-5.2.2-17 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Elsőként lakhatás” című (VEKOP-7.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Digitális környezet a köznevelésért” című (VEKOP-7.3.3-17 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1, ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)” című (EFOP-1.6.2-16 kódszámú) felhívás.
Címkék