Ismerd, értsd, hogy cselekedhess - Tanulmányok a részvételi demokrácia gyakorlatáról

2010. december 03.

Kiadó: EMLA Egyesület
Szerző: szerkesztette: Márkus Eszter
Oldal szám: 156


"A környezetvédő szervezetek erős jogosítványai, szervezettsége, mozgósító ereje és jó érdekérvényesítő képessége nem a véletlen műve. Több évtizeden keresztül tartó, az egész világon megvívott környezetvédelmi küzdelmek után mára olyan jogszabályok alapozzák meg a környezet, a természet, az élővilág védelméért síkra szálló állampolgárok és szervezetek jogait, melyek szilárd alapot adnak arra, hogy a mindenkori helyi-, nemzeti- vagy nemzetközi döntések meghozatalára hatással legyenek, azokban részt vegyenek. A tanulmányok, amelyek ebben a könyvben olvashatóak, tehát, a környezetvédelem területén kivívott, a részvétel alapját jelentő jogok egyéb közügyekre történő kiterjesztésének lehetőségeit feszegetik, és ennek eszközeit jellemzik. Bízunk benne, hogy ezzel sikerül elindítanunk egy diskurzust, amely segíteni fog abban, hogy gyakorlatban is értelmezzük a részvétel, a részvételi demokrácia fogalmát és feltételrendszerét."

Márkus Eszter
 


Címkék
részvétel, könyvelés