NSZ • 2003. február 20. • Szerző: Szalai Anna
Jó üzlet magánidősotthont nyitni. A lakók harmada ma már nem önkormányzati fenntartású intézményben él. A szaktárca fokozódó szigorral válaszol a látványos terjeszkedésre, amit a magánfenntartók méltánytalannak és céltévesztettnek tartanak.

Idősek otthonába költözni súlyos döntés. Ki önként, ki csupán a család nyomására költözik be. A szociális otthonban való elhelyezés többnyire súlyos érzelmi megrázkódtatást jelent az idős embernek éppúgy, mint a hozzátartozóknak. A döntést a megoldáskeresés hosszadalmas útja előzi meg. Az idősek otthona a végállomás. Szülő és gyermek egyaránt küzd a lelkiismeret-furdalással. Egyik nem akar a másik terhére lenni, míg a másik hálátlannak érzi magát. Skultéti József, a fővárosi önkormányzat szociális ügyosztályának vezetője úgy véli, sokat segítene a házi gondozónői szolgálat kiépítése. Ezzel harmadával csökkenthető lenne a bentlakásos intézményre várakozók száma. Máskor néhány havi pihenő is elegendő lenne a családnak – állítja az osztályvezető. Ennek hiányában azonban marad az idősek otthona.

Az időseket fogadó intézmények pontos számát senki sem ismeri. Illetve mindenki más adatot ismer. A szociális minisztérium összesítése szerint 673 található belőlük országszerte, amelyből 433-at az önkormányzatok tartanak fenn, a fennmaradókat az egyházak és a civilek üzemeltetik. A főváros illetékese viszont 582 önkormányzati intézményről tud hazánkban, a vállalkozók által fenntartott nyugdíjasházak számát pedig jóval száz fölöttire teszi. De a magánotthonok üzemeltetői is csak becslésekre hagyatkoznak, amikor saját körük nagyságát kétszázban határozzák meg. Egyvalami bizonyos: a magánintézmények térhódítása az idősellátásban megállíthatatlan. A nyitást lehetővé tevő 1993-as kormányrendelet óta azonban a minisztérium szívesen visszakozna egy s másban. Ám a kaput könnyebb kitárni, mint becsukni. A magánintézmények tavaly érdekvédelmi egyesületbe tömörültek. Így szeretnék kivédeni a szociális tárca azon döntéseit, amelyek a magánintézmények működését ellehetetlenítik.

A magánintézmények működtetői a készülő jogszabályok véleményezésén túl saját módszertani központot szeretnének, és részt kérnek az országos hatáskörű Idősek Tanácsának munkájában is. Felvetéseikre még nem érkezett hivatalos válasz.

A magánintézmények létrehozását és működését számos kormányrendelet és törvény szabályozza. Ellenőrzi őket a területi államháztartási hivatal, a közigazgatási hivatal, a módszertani intézet és a tisztiorvosi hivatal. Felügyeli őket a minisztérium, és néha jelentést készít róluk az állampolgári jogok biztosa. Időnként mégis csődbe megy egy-egy otthon, utcára juttatva mindenéből kiforgatott lakóit. Időnként az is kiderül, hogy napokra egy székhez kötözve felejtik az idős embert. Hallani penészes szilvásgombócról és romlott húsból készült ebédről. Időnként olvashatunk terjengő vizeletszagról, valamint a pelenka, és ágyneműcsere korlátozásáról. Elszigetelt esetek – tárják szét a kezüket a felügyelőszervek képviselői. De főképp nehezen bizonyíthatók.

A fővárosi közigazgatási hivatal eddig még egyetlen idősotthont sem záratott be, sőt olyan szabálytalanságra sem bukkant, amelyet a normatíva visszatartásával kellett volna büntetniük – tájékoztatott a hivatal igazgatási főosztályának munkatársa.

Cziráki Andrea szociális minisztériumi vezető főtanácsos csupán három-négy esetről tud, amikor szabálytalanságok miatt intézményt kellett bezárni. A fővárosi önkormányzat intézményei évente legalább egy-két magánintézet hajléktalanná vált lakóit kénytelenek soron kívül elhelyezni, mivel korábbi otthonukat jogutód nélkül felszámolták. (A csődbe ment vállalkozások általában csak bérlik az ingatlant, így visszafizetni sem tudják az idősek korábban befizetett pénzét.)

Az idősek mindezek ellenére éveket várnak egy idősotthoni férőhelyre. Néha nyolc évet is. A listákat inkább az idő kurtítja, mintsem a férőhelyek számának növelése. Legalábbis az önkormányzati fenntartású intézményekben. Ezekbe a legnehezebb bejutni. Jelenleg kétezren várnak üresedésre. A főváros 16 szociális otthonában összesen négyezer idős embert látnak el. Többségük alapszintű otthonok négyágyas szobáiban él. Ellátásuk fejében havonta harmincezer forintot – ha a nyugdíjuk nyolcvan százaléka ezt nem éri el, akkor kevesebbet – fizetnek. Az egy-két ágyas apartmanokból álló, többletszolgáltatásokat is nyújtó („emelt szintű”) intézményekben negyvenezer forint a havi térítési díj, ám az ide beköltözni kívánóknak egyszeri belépési díjat is kell fizetniük, ami az otthon szolgáltatásaitól függően 2,5–3,5 millió forintra rúghat. Kiemelt vidéki intézményekben ez az összeg elérheti a nyolcmillió forintot is. Néhány luxusotthontól eltekintve a magánintézmények többsége sem kér ennél többet.

Az ország legnagyobb nem önkormányzati tulajdonban lévő idősek otthona a fővárosi Bánkút utcában (Újpalota) található. Működtetője az Arany Alkony Kiemelten Közhasznú Társaság, amely ezen kívül még négy helyen fogad nyugdíjasokat a fővárosban. A 18–34 négyzetméteres lakrészek sírig tartó használati jogáért 2,5–4,5 millió forintot kérnek a beköltözéskor. Ha a lakó később meggondolná magát, ennek időarányos részét visszatérítik, leszámítva az addig felmerült költségeket. Ilyenre egyébként minden évben akad néhány példa. Dr. Pósfai Gábor, az Arany Alkony Kht. operatív igazgatója, az egyesület alapító tagja úgy véli, hogy lakóik zöme elégedett. Ezt szolgálják a saját iskolájukban képzett gondozónők, a mentálhigiénés szakemberek és a szociális munkások.

A térítési díjakban jelentős eltérést tapasztalhatunk az önkormányzati és a magánotthonok között. A jogszabályi előírás szerint a beköltözőtől havonta nem kérhető több nyugdíjának nyolcvan százalékánál. A civil fenntartók betartják a törvényt. Az idős embertől nem is kérnek többet, a hozzátartozótól viszont már igen. Ez fizethető havi részletekben, vagy beköltözéskor, egy összegben. Néhány intézmény a családi ingatlanra bejegyzett jelzálogot is elfogadja. A havidíj a magánintézményekben elérheti a nyolcvanezer forintot. Az sem ritka, hogy az otthon havi elszámolás helyett napi ápolási díjat szed. Ami szintén ezrekre rúg.

Mindezek ellenére a minisztérium és a vállalkozók egybehangzó véleménye szerint idősotthont működtetni nem nagy üzlet. A lakóktól szedett térítési díjak, valamint az államtól kapott normatíva – gondozottanként 725 ezer forint évente – együttesen éppen elegendő a költségekre. A magánotthonok gyors terjedése mégis arra enged következtetni, hogy a vállalkozókat nem csupán karitatív cél vezeti. Számoljunk. Egy új otthon építési költsége négyzetméterenként 150–160 ezer forint, a bérleti jog ára viszont általában 200–220 ezer forint – sorolja a számokat Kala Imréné ingatlantanácsadó, aki az elmúlt hónapokban húsz idősotthont látogatott végig, tapasztalatot gyűjtve. – A befektetés már az első beköltözéskor megtérül, miközben a férőhely átlagosan ötévente, igaz, némi ráfordítással, újra és újra eladható. A két tevékenység többnyire különválik. A beruházó és az üzemeltető cég tulajdonosi köre ritkán egyezik, így az előbbi haszna az utóbbi csődje esetén is megmarad. Ezzel a lehetőséggel természetesen csak a tisztességtelen vállalkozók élnek vissza. De amíg a szabályozás jogszövevényén enynyire könnyű átbújni, bizonyosan akadnak olyanok, akik megteszik.