Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
Az elismeréseket Dr. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár, Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Téglásy Kristóf ifjúságügyi főosztályvezető adták át. „A fiatalokat nem csak egyszerűen erőforrásnak tekintjük, hanem jól tudjuk, hogy nemzetünk, településeink, közösségeink sorsa a mást, a jobbat, a szebbet, a gazdagabbat, a nemzetünket felemelni akaró fiatalokon múlik.” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Dr. Lengyel Györgyi. A közigazgatási államtitkár hangsúlyozta, hogy a kitüntetettek soha nem hagyták cserben a fiatalokat. Kiss Norbert beszédében kiemelte az ifjúságügyi szakma nemrégiben Magyar Ifjúság 2020 címmel megjelent, jelentős kiadványát: „Megalkottuk azt a programot, mely a fiatalok esélyeinek növeléséről, a családalapítás és a családmegtartás fontosságáról szól. A szabadidő hasznos eltöltése és a sport mindezek mellett szintén kiemelt jelentőséggel bír a fiatalok életében.” Kiss Norbert méltatta a kitüntetetteket, többek közt a Teljes Élet Szociális Alapítvány munkásságát, amely hivatásának tekinti a társadalom peremén élő fiatalok és gyerekek gondoskodását. „Akik itt most kitüntetésben részesültek, mindannyian nagyon magas fokon művelték a nevelőmunkát, felkeresték a vidéki gazdákat, az iskolában tanuló diákokat, vagy éppen határainkon túl a magyar nyelvet és kultúrát ápolni szándékozó fiatalokat.” – tért ki köszöntőjében a díjazottak munkásságára Téglásy Kristóf. Szent Kristóf-díjat és Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Kallós Zoltán, Tokár János, Pleskonics András, Lendvai Zoltán, Vajda Árpád, dr. Mikula Lajos és a Teljes Élet Szociális Alapítvány. (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság) forrás: kormany.hu