Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A KPMG magyarországi irodája 2009-ben azzal a céllal indította el a „Felelős Társadalomért Program” címet viselő társadalmi befektetési programját, hogy segítse az oktatás és egészségügy területén működő, közhasznú non-profit szervezeteket működésük fenntarthatóságában, átláthatóságának és hatékonyágának fejlesztésében. A program keretében a KPMG non-profit szervezeteknek kínál pro bono szakmai támogatást, működési költségek fedezésére fordítható pénzadományt, valamint – első alkalommal – lecserélt számítógépeket.

A szervezetek pályázatait a munkatársakból álló zsűri értékelte. 2013-ban az alábbi pro bono projekteket valósítják meg a KPMG támogatásával:

  • Csodalámpa Alapítvány: CRM (ügyfélkapcsolat-menedzsment) folyamatfejlesztés
  • Magyar Vöröskereszt: Az új tagnyilvántartási rendszer informatikai és biztonsági felülvizsgálata, Felső Vezető Akadémián való részvétel
  • Pénziránytű - Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért: Adózási továbbképzés és hírlevél, Felső Vezető Akadémián való részvétel
  • Studium Generale Alapítvány: E-learning rendszer bevezetésének támogatása

„Örömmel tapasztaljuk, hogy évről évre folyamatosan fejlődik a pályázatok minősége. A szervezetek kezdik felfedezni, hogy egy lehetséges támogató vállalathoz nem csupán pénz vagy tárgyi adomány miatt érdemes fordulni, hanem olyan szakmai segítségért is, amely jelentős hatással lehet a szervezet életére, fejlesztésére. Ennek értéke egy klasszikus pénzadománynak többszöröse is lehet”– mondta Szabó István, a KPMG Vállalati Felelősségvállalási menedzsere.

„Idén nagy hangsúllyal jelentkeztek az informatikai vonatkozású igények, amelyekben kombinálni tudjuk informatikai, audit, folyamatfejlesztési és képzési kompetenciáinkat. A szervezetek tevékenysége révén ráadásul megsokszorozódik a támogatásunk. Ez a multiplikátor-hatás különösen fontos a KPMG számára a pénzügyi/gazdasági ismeretek terjesztése terén. A Pénziránytű Alapítványnak például Pénzügyi Oktatási Programja fejlesztésében segítünk, amellyel a programban résztvevő 130 pedagógus adózási ismereteit fejlesztheti. A Budapesti Corvinus Egyetemen működő Studium Generale alapítványnak segítünk e-learning formába önteni saját ingyenes felvételi előkészítő képzéseit, ezáltal több ezer középiskolás – közöttük a szociálisan rászorulók – kap esélyt gazdasági ismereteik bővítésére, a sikeres továbbtanulásra és az életben való eredményesebb boldogulásra.”

Az idei program megvalósításában a KPMG mintegy 20 munkatársa vesz részt önkéntesként, összesen közel 300 munkaórában. „A projektek nem valósulhatnának meg a KPMG-s vezetők és munkatársak személyes elköteleződése és támogatása nélkül. A program fenntarthatóságát segíti az is, hogy a pro bono munka során javulhat az egyes szakterületek közötti együttműködés, információ- és tudásmegosztás. Munkatársi szinten pedig fejleszthetőek a technikai, módszertani, projektvezetési és az úgynevezett soft skillek” – hangsúlyozta Szabó.

A nyertes szervezetek mondták:

Csodalámpa
„Az idén tízéves Csodalámpa Alapítvány közel kétezer kívánságot teljesített napjainkig. Több ezer szülővel, sok száz orvossal, kisebb-nagyobb támogatóval vagyunk folyamatosan kapcsolatban, számukra rendszeresen hírleveleket, igazolásokat küldünk. A KPMG pro bono szolgáltatása révén esélyünk nyílt – a lényegében CRM-tevékenységet kiszolgáló – elavult és bonyolult IT-rendszerünk megújítására.”

Magyar Vöröskereszt
„A Magyar Vöröskereszt országos hálózatának működéséhez, a társadalmi szükségletekre való rugalmas reagálásához elengedhetetlen egy integrált nyilvántartási rendszer kiépítése. Egy ilyen rendszer létrehozásában a KPMG pro bono szakértői segítsége várhatóan pozitív hatást gyakorol majd a Magyar Vöröskereszt humanitárius tevékenységének minden területére.”

Pénziránytű
„A Pénziránytű Alapítvány szakmailag és anyagilag is támogatja a középiskolások számára alapfokú pénzügyi-gazdasági ismereteket nyújtó Pénzügyi Oktatási Programot, és a benne közreműködő pedagógusoknak továbbképzést szervez. A KPMG pro bono szolgáltatása keretében a pedagógusok az adózási ismeretekről is hiteles és aktuális tájékoztatást kaphatnak. Az Alapítvány tavaly szeptemberben indította útjára a középiskolások gazdasági-pénzügyi döntéseit segítő, ilyen témákkal foglalkozó Facebook-oldalát, a Pénzbookot, amely az oktatási programban részt vevőknél szélesebb kör számára elérhető. Az oldal működtetéséhez a KPMG-től kapott anyagi támogatás növelheti a Pénzbookhoz csatlakozók számát.”

Studium Generale
„A KPMG támogatási csomagja jelentős segítséget nyújt szervezetünk működésének biztosításához. A pro bono szolgáltatásnak köszönhetően az eddig postai úton zajló kommunikációt felválthatja egy e-learning rendszer. Így budapesti diákjaink zavartalanul folytathatják nálunk tanulmányaikat, az online képzés kialakításával pedig még több hátrányos helyzetű vidéki tanuló számára nyújthatunk segítséget a felvételire való készülésben.”

forrás, bővebben: kpmg.com