Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
Kontrát Károly közölte azt is, jövőre 1 milliárd 50 millió forinttal támogatják a szervezet munkáját. Elmondta, a kormány és a minisztérium stratégiai partnerként tekint a polgárőrségre és minden segítséget megad ahhoz, hogy a szervezet még professzionálisabban működjön. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke megköszönve a különtámogatást, azt mondta: az a legjobbkor érkezett. Hangsúlyozta: idén elsősorban a katasztrófaelhárításhoz volt szükség forrásokra, amit ezzel a tárca biztosít. Elmondta, a polgárőr egyesületek így még az idén 150-200 ezer forinthoz juthatnak a hátralévő bűnmegelőzési feladatokhoz. Hozzátette: Pintér Sándor azt ígérte, hogy 2014-től egymilliárd forinttal támogatja a polgárőrséget, de ezek szerint ez már 2013-ban megvalósult. Papp Károly országos rendőrfőkapitány köszönetet mondott valamennyi polgárőrnek, akik nagyon sokat tesznek azért, hogy a településeken megfelelő közrend és közbiztonság legyen. Hangsúlyozta: a rendőrség számára a polgárőrség nemcsak stratégiai partner, hanem szövetséges is a szürke hétköznapokban. Kontrát Károly ünnepi beszédében az összefogás fontosságát hangsúlyozta, amely a polgárőrök munkája során is elengedhetetlen. Úgy fogalmazott: ha szervezetten, együttműködve, egymást segítve tevékenykednek, azzal a lakosság szubjektív biztonságérzetének növeléséhez járulnak hozzá. Az államtitkár azt mondta: 'hiszem, hogy 57 évvel a forradalom után van még bennünk elég elszánás és van még bennünk erő, hogy Magyarországot erősíteni, javítani tudjuk és nincs bennünk megosztottság. Hiszem, hogy Magyarország újra egységes és erős lesz, amelyre tisztelettel néznek szerte a világon'. Az ünnepségen kitüntetéseket, miniszteri, országos rendőrfőkapitányi dicséreteket és jutalmakat nyújtottak át. A Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend mellett az Év polgárőre, az Év polgárőr egyesülete, az Év polgárőr pedagógusa díjat is átadták. A Polgárőrség sajtódíját idén ketten vehették át, Losonczi Katalin, a Hír TV, valamint Novodomszky Éva, az MTVA munkatársa. (MTI) forrás: kormany.hu