Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az EGT és Norvég Alapok első, 2004-2009-es támogatási időszakának népszerűségét bizonyította a források majdnem 100 százalékos lekötése, valamint 90 sikeres projekt szerte az országban. A fenti eredményeket tekintve biztosra vehető, hogy az EGT és Norvég Alapok most megnyíló időszakában elérhető támogatási lehetőségek szintén nagy érdeklődésre fognak számot tartani a potenciális pályázók körében. Magyarország több mint 150 millió eurós, vagyis mintegy 40 milliárd forintos részesedésével a harmadik legnagyobb kedvezményezett a 15 támogatásra jogosult EU-tagállam között. A 2016-ig felhasználható forrásokat a három donor ország, Norvégia, Izland és Liechtenstein a szolidaritás jegyében bocsátja Magyarország rendelkezésére. A források mintegy 97%-át Norvégia biztosítja.

A donor országok képviselői 2011. október 12-én írták alá Magyarországgal a támogatás felhasználását lehetővé tevő nemzetközi megállapodásokat. Az Alapok átfogó célja a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, illetve a kétoldalú kapcsolatok erősítése. A 12 támogatásban részesülő program közül a legjelentősebb forrás a környezetvédelem, a kutatás-fejlesztés és a civil szervezetek kapacitásfejlesztése területén áll majd rendelkezésre. Több program kifejezett átfogó célkitűzése továbbá a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok, ezen belül a roma népesség életkörülményeinek javítása.
A nemzetközi megállapodások 2011. novemberi hatálybalépését követően megkezdődött a lebonyolításért felelős hazai intézményrendszer, valamint a szükséges jogszabályi háttér kialakítása. Ezzel párhuzamosan az egyes területekért felelős operátorok 2012 folyamán kidolgozták és benyújtották a donor országok részére a 12 támogatott területre vonatkozó részletes programjavaslatokat. A dokumentumokat a donor országok értékelik, és jóváhagyásuk esetén kezdhető meg azok végrehajtása, vagyis a pályázati lehetőségek meghirdetése.

Az ünnepélyes nyitókonferencia apropója, hogy e jóváhagyás már több program esetében megtörtént, és a pályázati lehetőségek elérhető közelségbe kerültek. A rendezvényen az Alapok lebonyolításában közreműködő donor országi és hazai intézmények képviselői adtak tájékoztatást a támogatások átfogó céljairól, a programterületekről, várt eredményekről, az eddig elvégzett és előttünk álló feladatokról.

Az elmúlt hónapokban az EGT és Norvég Alap támogatásai már két területen megnyíltak: a Méltányos munka és háromoldalú párbeszéd, valamint a Norvég Civil Alap területén. A nyitókonferenciát követően, április 25-én délután került sor a Zöld Ipari Innováció program hivatalos nyitórendezvényére, melyen e program keretében várható konkrét pályázati konstrukciókról, norvég partner intézményekkel való együttműködési lehetőségekről adott tájékoztatást a programért felelős program operátor, a gödöllői Szent István Egyetem, valamint norvég partnere, az Innovation Norway.

2013 folyamán számos további pályázati felhívás nyílhat meg az Alapok alábbiakban ismertetett egyes programterületei keretében.

További információ az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusokról:
www.norvegalap.hu
www.eeagrants.org
www.norvegia.hu

forrás: nfu.hu