Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A törvényi előírásoknak megfelelően a civil szervezeteknek az üzleti év zárását követő év május 31-ig kell megküldeniük a beszámolóikat az OBH-ba, letétbe helyezés és közzététel céljából. Ez minden évben nagy gondot jelent, ugyanis az egyesületek, alapítványok nagy többsége az utolsó pillanatban, május végén, június első napjaiban tesz eleget törvényi kötelezettségének. Az ezen időpontokra eső dömping érkezést az Országos Nyilvántartások Iroda munkatársai megfeszített munkával sem tudják feldolgozni, ezért született meg az a döntés, hogy az Autistákat Támogató Közhasznú Egyesülettel (AURA) kötött együttműködési megállapodás keretében autizmussal élő fiatal munkatársak segítségét vesszük igénybe.

A fiatalok nagy érdeklődéssel és várakozással álltak neki a feladatnak és a kezdeti betanulási heteket követően már szembetűnő eredményeket értek el. Az év végére pedig közel 20 ezer db beszámoló iktatását, bontását nyilvántartásokban keresését, illetve scannelését végezték el. Ennek is köszönhetően a több mint 31000 db beérkezett beszámoló év végére feldolgozásra, közzétételre került.

A civil szervezetek működését érintő jogszabály változásokból adódóan az OBH munkaterhe ez évben tovább fog növekedni, ugyanis 2014. január 1. napjától kezdődően már a civil szervezet jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége által készített beszámolót is letétbe kell helyezni az OBH-ban. Ezen többletfeladatok ellátásában az OBH a jövőben is számít ezeknek a fiataloknak az áldozatkész munkájára.

forrás: jogiforum.hu