Hírek
Hír
Mi lesz veled „Svájci Civil Alap”?
2011. október 27.


990


'Most, október végén lényegében véve semmit sem lehet tudni a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok sorsáról, esetleges ütemezéséről - a pályázatok beindulásának lehetősége ködbe vész. Tudjuk, hogy (elsősorban az északkelet-magyarországi) civil szervezetek széles köre várja az új támogatási forrás megnyílását, de ezzel kapcsolatban most semmi biztatót mondani nem tudunk – mi is csak az érintettek további türelmét kérhetjük.'/Ökotárs Alapítvány/

Az Ökotárs Alapítvány és konzorciumi partnerei – az Autonómia Alapítvány, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány-Magyarország – által 2010. május 17-i határidővel nyújtottak be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében működő Civil és Ösztöndíj Alapok lebonyolítására és menedzselésére. Az összesen 6 millió CHF keretösszeg nagyobb részt az észak-magyarországi és észak-alföldi régiókban működő civil szervezetek környezetvédelmi és szociális – benne a roma lakosság felzárkóztatását szolgáló – projektjeinek támogatását, kisebb részt pedig hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulását segítő ösztöndíjprogramok indítását szolgálná.

Az NFÜ a nyár folyamán lefolytatott értékelés nyomán 2010. augusztusában választotta ki a konzorcium pályázatát, majd ezután a svájci fél decemberben hozta meg a hivatalos, végső döntését, amiről az Ökotárs 2011. január 6-án kapott hivatalos értesítést. A svájci Külügyminisztérium Fejlesztési és Együttműködési Ügynökségének (SDC) határozatát tartalmazó levél a szerződéskötés előfeltételként több módosítást illetve feladatok elvégzését írta elő (pl. a pályázati eljárásrendi dokumentáció elkészítése, a lebonyolító szervezet előzetes auditálása, a bíráló bizottságok tagjainak felkérése), amelyeket a konzorcium a maga részéről teljesített. A január végén tartott háromoldalú (budapesti Svájci Hozzájárulás Iroda, NFÜ, pályázó konzorcium) egyeztetésen azonban kiderült az is, hogy a szerződéskötéshez szükség van a Svájci-Magyar Együttműködési Program végrehajtásáról szóló 237/2008. sz. kormányrendelet módosítására is, a hatályos jogszabályban ugyanis nem egyértelműek és nem válnak el egymástól a közreműködő szervezet (azaz a VÁTI Nonprofit Kft.) és a lebonyolító feladat- és hatáskörei. Az NFÜ akkor három hónapra becsülte a jogszabály-módosításhoz szükséges időt. Ezután azonban sokáig nem érkezett új hír.

A svájciak által megjelölt határidő, március vége közeledtével az Ökotárs Alapítvány levélben érdeklődött az előrehaladásról, majd a Civil és Ösztöndíj Alap ügye napirendre került a svájci kormány képviselői és az NFÜ éves rendes technikai ülésén is, május 19-én. Az NFÜ ekkor július végére prognosztizálta a rendeletmódosítás elfogadását. Az ülés nyomán elindult a háromoldalú (svájci fél – NFÜ – Ökotárs) támogatási szerződés előkészítése és egyeztetése is – a konzorcium július első felében küldte el az általa módosított, kiegészített utolsó szövegváltozatot, amelyre az NFÜ a hó közepéig ígért visszajelzést.

Azóta az ügyben lényegében véve semmilyen előrelépés nem történt. A szerződéstervezetre nem érkezett reakció, sem újabb változat, és a kormányrendelet módosítása is elakadt valahol a tárcaközi egyeztetés folyamatában – hogy miért, az nem ismeretes. Az Ökotárs ismételt telefonos majd írásos érdeklődése, sürgetése nyomán először a nyári szabadságolásokra hivatkozva kértek további türelmet, később már csak annyi választ kaptunk, hogy a közigazgatási egyeztetések folyamatban vannak. Most, október végén tehát lényegében véve semmit sem lehet tudni a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok sorsáról, esetleges ütemezéséről - a pályázatok beindulásának lehetősége ködbe vész. Tudjuk, hogy (elsősorban az északkelet-magyarországi) civil szervezetek széles köre várja az új támogatási forrás megnyílását, de ezzel kapcsolatban most semmi biztatót mondani nem tudunk – mi is csak az érintettek további türelmét kérhetjük.




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Elsőként lakhatás” című (VEKOP-7.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás” című (KEHOP-1.2.1 kódszámú) egyszerűsített e ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)” című (VEKOP-7.1.4-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége pályázatot hirdet Éneklő Magyarország címmel amatőr énekkarok munkájának szakmai elismerésére.
Pályázat
Szervezete szeretne erősebb támogatói bázist építeni? Szeretnének több önkéntest vagy adományozót bevonni a szervezet munkájába? Fontosnak tartja, hogy megerősítsék kapcsolatu ...
Címkék