Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Élményterápia témakörben elsősorban azokat a programokat várják, amelyek a tartós kórházi kezelésen résztvevő gyerekeknek tudnak segítséget nyújtani. Itt leginkább a hangulat, és ezáltal a gyógyító folyamatokban való együttműködés javítása, az önbizalom erősítése lehet a terápia célja pl. bohócdoktorok segítségével vagy újszerű élményt nyújtó programok biztosításával. De ide tartoznak az ún. állat-asszisztált terápiák is.

A gyógyításban, rehabilitációban alkalmazott művészeti ágak között egyre nagyobb a választék: képzőművészet, fotózás, zene, dráma és táncfoglalkozások segítenek a gyógyulásban vagy a fogyatékkal élők fejlesztésében.


Az értékelésnél fontos szempont a pályázati célkitűzések realitása, az, hogy milyen hatás várható a beteg gyerekeknél, fiataloknál. Olyan programok esetében, ahol megszerezhető Magyarországon a terápiás szakképzettség (pl. lovasterapeuta, művészet- vagy zeneterapeuta) csak olyan programokat támogatását tudják vállalni, ahol a megfelelő végzettségű szakemberek közreműködnek.

A tervezett programmal kapcsolatban felmerülő valamennyi költségre igényelhető támogatás: terapeuták bérköltsége, terápiás eszközök költségei stb.

A pályázaton való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, ezt követően lehet online benyújtani a pályázati anyagot június 28-án éjfélig.

Pályázati információk és online pályázatbenyújtás az alábbi linken:
www.ujeuropaalapitvany.hu