Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
B: - MI vonzon értelmes célok felé egy gyereket, ha azt lájta maga előtt, hogy az őt körülvevő felnőttek akár a család, akár az ismerősök munkanél tengődnek ,napról napra igyekeznek megélni, és a találnak valami napszámos munkát, alig visznek haza egy pár forintot. Ameddig a körülmények nem változnak, bizony kevés az esély a sokat emlegetett felzárkózásra. Tanulni kellene, művelődni, tisztában lenni olyan alapdolgokkal,amelyeket a jobb körülmények között élő gyerekek fiatal felnőttek úgy sajátítanak el, hogy szinte észre sem veszik. Lehetőségeket kellene tudni, jogokat ismerni, egyáltalán felkészülni legalább arra,hogy képes legyen javítani mindazon amin kellene. Nyíregyházán is megpróbálnak tenni valamit a romák érdkeében, segíteni legalább az igények felkeltésében. Korpár Éva összeállításában először Pásztor MIklós a város rendőrkapitányát kérdezi.

R: - MIlyen a közbiztonság a romák lakta Huszár lakótelepen?

Pásztor Miklós:Én úgy gondolom, hogy kifejezetten jó, hosszú idő óta itt nem történt bűncselekmény, és amióta az önkormányzat elkezdte a lakások felújítását, illetve nagyobb gondot fordítanak a közterületnek a rendben tartására,úgy tűnik,hogy ez a lakóknak a viselkedésén és érződik. Itt a telepen is rendszeres a rendőri ellenőrzés.

R:- felvetődött itt a romapolgárőrség megalakításának gondolata, lát-e arra esélyt,hogy létrejöjjön ez a szervezet?

Pásztor Miklós:Én nagyon örülnék neki,hogyha lenne romapolgárőrség, azt viszont tudni kell,hogy csak a törvényi feltételeknek megfeleleőn jöhet létre.A rendőrség részéről az együttműködés keretében ragaszkodunk ahhoz, hogy olyan személyek kerüljenek a polgárőrségbe akik nem voltak még bűntetve.

R: - Tehát akkor Ön úgy érzi,,hogy a romák és a rendőrség együttműködése jó itt a Huszár lakótelepen?

Pásztor MIklós:-Igen jó, évek óta nem fordult elő,hogy valamilyen rendőri intézkedés ellen,vagy rendőrrel szemben panaszkodtak volna, de ugyanúgy a kollegáim sem mondják,hogy ez egy nyugodt békés része NyÍregyházának attól függetlenül, hogy nyilvánvalóan azt sem hallgathatjuk el , hogy vannak itt is akik bűnöznek, bűnözésből élnek, de a statisztika és a a számok azt mutatják, hogy nem itt követik el ezeket a bűncselekményeket.

R:-Önök itt élnek a nyíregyházi Huszár lakótelepen, hogy tapasztalják milyen a közbiztonság?

- A közbiztonság nagyon jó, a lakók akik itt laknak azok nem bűnözők.Itt akkor van bűnözés,hogyha városból a bűnözők ide lejönnek, mert itt az emberek örülnek,hogyha a mindennapi kenyeret megkeresik a családjuknak.

R:Akkor miért szeretnék megalakítani a romapolgárőrséget?

- Azért szeretnénk megalakulna a roma polgárőrség, hogy ne engedjük be ide a bűnözőket, megvédjük a gyermekünket és a családunkat a bűnözéstől, bűnözőktől.

R: Milyen figyelmeztető jeleket tapasztalnak?

- A kábítószertől féltjük a családunkat, mi tulajdonképpen vannak olyan bűnözők a városban akik lehozzák ide a lopott holmikat, és ugye itt rászorult emberek v annak, megveszik tőlük, és akkor ez által már az orgazdák megfogják, azt mondják,hogy itt volt a bűnözés pedig hát itt nincs bűnözés.

R:-És az anyák a gyermekeiket itt nyugodtan kiengedik akár esténként?

-Nem igazán, mert attól félünk, hogy bármibe belekeveredhetnek.

R: - EZ a fórum alapvetően az állampolgári jogokról és kötelességekről szól, de ugye felvetődik az egyik legégetőbb probléma a foglalkoztatás. Az itt élő romák kb. hány százaléka munkanélküli?

- 100 százalékos, egy ember dolgozik most, egy ember takarÍtja az egész kiszevet. Mert itt megteszik a lakók, hogy elmennek Sopronba, össze-vissza 2500 forintos napszámért, a gyermekeinek meg tudja venni a ruhát,hogy iskolába le tudjanak menni.

R:-Csorba Miklósné Nyíregyházi Cigánykisebbségi Önkormányzat képviselője. Van-e esély,hogy munkalehetőséget kapjanak az itt élő romák?

Csorba Miklósné:- Több pályázatunk is jelenleg bent van, ha ez nekünk pozitív elbírálással végződik akkor első lesz,hogy a guszevi lakosokat keressük fel a munkahelyteremtés kapcsán.

R:- Közmunka, esetleg közhasznu munka számításba jöhet-e,tehát tudnak-e arról,hogy ilyen idén lesz még?

Csorba Miklósné:-Sajnos az én tudomásom szerint jelenleg nincs, ebben az évben már nem is lesz, már csak jövőre számíthatunk közmunkára is.

- MI nemcsak táncolni, meg bűnözni tudunk, mit alkotni is tudunk, és szeretünk dolgozni, és nekünk nem kell segély, nekünk munka kell, mert mi csak a munkánkkal bizonyíthatjuk be azt,hogy mi ugyan olyan állampolgárok vagyunk mint a nem romák, Horváth György vagyok.

R: - Budai Anita a nyíregyházi Szociist Egyesület munkatársa, a ROma Népfőiskola egyik szervezője.

Budai Anita:- Célja a roma népesség hátrányának csökkentése, esélyegyenlőség javítása, valamint az előítéle csökkentése. Olyan témák amelyek a állampolgári jogokat és kötelezettséget is tartalmazzák, tehát információkat nyújtanak ahhoz,hogy segítség a társadalomba való beilleszkedést. Ez is egy cél az integráció segítése.

R.-AZ állampolgári jogok közé tartozik a munkához való jog, és tervezik-e esetleg azt, hogy a megyei munkaügyi központtal szorosabbra fűzik a kapcsolatot,hogy valóban tényleges kézzelfogható segítséget is tudjanak adni?

Budai Anita: - Természetesen tervben van a munkaügyi központtal való kapcsolat felvétel is. Õket is szeretnénk meghívni előadást tartani a roma népfőiskola valamelyi elkövetkezendő előadására. Talán még egy kicsit furcsa ez nekik, vagy szokatlat ez a helyzet,hogy van itt ilyen lehetőség, hogy részt vehetnek ilyen előadásokon. mOst is úgy gondolom,hogy ezen az előadáson is azért szép számmal megjelentek. Igyekszünk azt elérni,hogy ők is többen eljöjjenek, mert ez nekik jó.