Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A passzívház technológiával megvalósuló közösségi otthonhoz Újbuda Önkormányzata ajánlotta fel egy harminc millió forint értékű telek használati jogát Őrmezőn. Az önsegítő közösségi otthon koncepciójával tavaly kereste meg a XI. kerületi Önkormányzatot a Nem Adom Fel Alapítvány, amely 2011-ben Óbudán már elindított egy sérült emberek számára készülő lakóotthon felépítését megcélzó programot.

Újabb, sérült emberek számára épülő lakóotthon létrehozásához nyújt segítséget egy budapesti önkormányzat, ez alkalommal Újbuda vezetése. A lakóotthon Őrmezőn épülhet fel, melyhez ötven év időtartamra földhasználati jogot jelképes összegért a XI. Kerületi Önkormányzat adott.

"Önkormányzatunk az elmúlt időszakban már számos intézkedést tett e terület minél mélyebb társadalmi beágyazottságának eléréséért" - ismertette Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere. "Munkáltatói érzékenyítő tréninget tartottunk dolgozóinknak, folyamatban van további intézményeink akadálymentesítése, továbbá törekszünk arra is, hogy minél több megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztassunk. Éppen ezért külön öröm számunkra, hogy hozzájárulhatunk a sérült emberek és családjaik otthonának, lakhelyének biztosításához kerületünkben. A felajánlott harminc millió forintot érő telek használata reméljük, hogy csak az első lépése annak a munkának, amellyel segíteni tudjuk a hátrányos helyzetű csoportokat" - fűzte hozzá a polgármester.
"Kerületünkben kiemelt szerepet tulajdonítunk az esélyegyenlőségi törekvéseknek" - mondta el Baráth Andrea, Újbuda esélyegyenlőségi referense. "Különösen fontosnak tartjuk, hogy a kerület lakosaiban, intézkedéseinkben, döntéseinkben, hozzáállásunkban minden esetben megjelenjen ez az elv, a tolerancia egymás iránt, a sokszínűség tisztelete. E cél megvalósulása vezeti munkánkat az önkormányzaton belül és kívül egyaránt" - tette hozzá az esélyegyenlőségi referens. Az önsegítő közösségi otthon Őrmezőn, a Mikes Kelemen utca 10-12. szám alatt 1676 négyzetméter területű telken épülhet fel. Az otthon - hasonlóan az Óbudai lakóotthonhoz - passzívház technológiával valósul meg, mellyel mind az önkormányzat, mind az alapítvány a környezettudatosságra és a fenntarthatóságra szeretné ráirányítani a figyelmet.

Speciális lakóotthon: közösségi együttélés és önsegítés

Az önsegítő közösségi otthon koncepciójával a XI. Kerületi Önkormányzatot tavaly kereste meg a Nem Adom Fel Alapítvány, amely 2011-ben Óbudán már elindított egy sérült emberek számára készülő lakóotthon felépítését megcélzó programot. A XI. kerületben megvalósuló ház specialitása, hogy olyan családok számára kínál lakhatást, ahol sérült gyermek vagy fiatal van, vagy a család egyik tagja sérült személy. "Fontos számunkra, hogy olyan családok, személyek költözzenek a házba, akik egymást segítve tudnak együttműködni" - magyarázta Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke. "Ennek a modellprogramnak az a fő célja, hogy az élet egyes területein fokozott segítséget igénylő személyek, a ház lakói, mint valami mozaik darabjai egymást kiegészítve egy egészet alkossanak, vagyis képesek legyenek akadálymentesíteni a saját életüket" - tette hozzá az alapítvány elnöke. A ház lakóinak kiválasztása során három fő szempontot vesznek figyelmembe: egyfelől azt, hogy mi az a hiány, amely valakit jogosulttá tesz a programban való részvételre, másfelől az, hogy milyen képességei, kvalitásai vannak a beköltözőnek, mellyel erősíteni tudja a lakóközösséget, harmadrészt pedig, hogy milyen lelki alkattal, normarendszerrel rendelkezik a lakó, vagyis képes lesz-e nagyobb konfliktusok nélkül együtt élni a közösségben.

forrás: nepszava.hu