Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében az olvasható: az állami forrásoktól eleső szervezetek 150 ezer dollár (28,5 millió forint) értékben kapnak támogatást.

A kuratóriumi döntés értelmében forráshoz jut a Szociális Szakmai Szövetség (3SZ), a Kék Madár Alapítvány, a Diótörés Alapítvány, a Waldorf Pedagógiai Intézet és a Mediawave Alapítvány.

A Soros György által létrehozott alap tájékoztatása szerint a 3SZ idén nem tudott működési forrásokat szerezni, ezért félő volt, hogy a szociális szférát érintő változások civil kontrolljában sem tud részt venni.

Hozzáteszik: a Kék Madár Alapítvány szociális foglalkoztatási tevékenységéért kapott a támogatást; a Diótörés Alapítvány a gyermekvédelmi ellátásból kikerült, a hajléktalanság által veszélyeztetett fiataloknak nyújtandó szociális, egészségügyi és képzési szolgáltatásokhoz kap az összegből.

A közlemény szerint a Waldorf-pedagógusok képzésének támogatása 2010-ben megszűnt. Megjegyzik: a pedagógiai intézet megkezdte a szervezeti átalakítást és az akkreditált képzések bevezetését, a szükségalap az átmeneti időszakra nyújt támogatást.

Ugyancsak forráshoz jut a 21 éves Mediawave Alapítvány, amely a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése miatt került veszélybe - olvasható a közleményben.

A szükségalap a közlés szerint tavaly több mint négymillió dollár, azaz mintegy 800 millió forint támogatást nyújtott. A kuratórium elsősorban olyan pályázatokat támogat, "ahol a gazdaság válság miatt átmenetileg nehéz helyzetbe került pályázónak az állami források elapadása ellenére is esélye van a hosszú távú fennmaradásra" - derül ki a tájékoztatásból.

forrás: Népszava online